A jóember, illetve adott esetben jóasszony a frissen mosott (esetleg ne adj Isten 10 literes fazékban kifőzött), vasalt konyharuhát kirakja a háztartások többségében használatos helyére: azaz a sütő elé.
Ekkor jön az ő tündérien aranyos palántája arcocskáján huncut mosollyal, melyből egy jól képzett anya számára megállapítható, hogy valami rosszban sántikál. Óvatosan megközelíti a sütő ajtaját – esetleg ravaszul hátrafelé araszolva, hogy anya megnyugodjék: az ő picinykéjének csak azért áll felfelé a szája szeglete, és látszanak ki gyöngy fogacskái, mert szereti az anyukáját, és így adja a tudtára. Anya visszamosolyog rá, de ekkor Cukorka egy határozott mozdulattal lerántja a konyharuhát, majd egy olimpiai dobogós rövidtávfutó gyorsaságával végigszalad a lakáson – közben a konyharuha 99 %-a a földön, 1%-a a kezében -, a koszosabb területeket kétszer-háromszor is körbejárja, majd miután elfárad, gondosan leteríti a járólapra – esetleg még a csücskeit is eligazítja – és mint aki jól végezte dolgát, eldől rajta.
Mindez idő alatt pedig az Anya még csak ott tart, hogy kikerekítette szemét-száját, hogy elkiáltsa magát: NEEEEEEEEE!
Na, miután az én Picinykém ezt úgy harmincszor megcsinálta velem, akkor rájöttem, hogy kell egy másik helyet találnom a konyharuhák számára. Mivel feljebb nemigen volt akasztó számára hely, ezért hűtőnk oldala tűnt jó megoldásnak. Akasztó helyett viszont mágneses fűszertartó konténerrel rögzítettem. Eddig egész jól szuperál! Csak oda ne húzza a kisszékét J!
Egyébként a mágnes partedli tárolására is kíválóan alkalmas :)!
