Tisztelt bíróság és esküdtszék (ha esetleg az Amerikai Egyesült Államokban is előállítanának)! Vétkemet vállalom, bűnösségemet beismerem: festményt rongáltam. De talán enyhítő körülménynek számít, hogy megszédítettek, elcsábítottak, mézesmadzagokat húzkodtak az orrom előtt, belerángattak. Sőt, ha egészen őszinte akarok lenni, akkor mondhatnám azt is, hogy főként a kék orvosi táska tehet mindenről. Mert elkészülte után bekerült a helyére, és aztán sehogy sem akaródzott összeilleni a mögötte függő Monet festménnyel (pedig az impresszionista képekről sem lehet általánosságban azt mondani, hogy komorak lennének, de egy hupikékre festett doktori “szütyővel” összevetve mindenképp). Én viszont ragaszkodtam mindkettőhöz.
Aztán kaptam egy sugallatot Mae Chevrette-től:
 |
| forrás |
Hogy ez a bíróság szerint nem számít festményrongálásnak? Hogy itt maga a festő pingálta fel a feliratot is?
Elfogadom a bíróúr álláspontját, de van még két olyan kép a tarsolyomban, amelyekről biztosan állíthatom, hogy nem a piktor keze volt a betűvetéses dologban:
 |
| forrás |
| forrás |
Hogy ezekben az esetekben értéktelen festményeket vettek kezelésbe, és inkább használtak nekik mint ártottak? Azért csendben megjegyezném, hogy a második képet szinte a felismerhetetlenségig transzformálták. Mondhatnám, hogy ki sem lehet belőle olvasni, hogy ki festette az eredetit :))
Nyilvánvalóan mentségemre már csak egy indokot tudok felhozni: a kázus egy Monet reprinttel történt, melyet cirka 1000 Ft-ért vásároltam anno:
Miután véremet áldoztam (apró kis háromszögekkel volt rögzítve, melyek közül egy páran mély nyomot hagytak az ujjaimon) a kép eltávolításáért a keretből, egy papírra örvény formát rajzoltam, melyet indigópapír segítségével átmásoltam a “festményre”.
Utána következett a citátum (Diego Valeri: Városom, Velenve) felírása fehér tollal. Helyszűke miatt csak egy mondatot idéznék belőle: “A Canal Grande… félig fényben, félig árnyékban, világoszöldben és türkizkékben, magakelletően tekeregve olyan, mint egy szép tarka kígyó.”
Majd kinyomtattam a megfelelő nagyságú (300-as betűméret) Canal Grande feliratot, melyet indigópapír segítségével átmásoltam a képre.
 |
| Ha erősen nézitek az alsó képet, akkor láthatjátok az indigóval átmásolt feliratot. |
Végül átfestettem azokkal a színekkel, mellyel korábban az orvosi táskát. A kontúrokat enyhítendő, az ellenkező színű festékkel még áthúztam (ez csak a kész képen látszik, mert kimaradt annak fotózása)
Utolsó lépésként pedig felakasztottam az orvosi táska fölé.
Zárásként pedig arra kérném a bíróságot, hogy a fenti tények fényében döntsön további sorsomról. Köszönöm!
U.i.1.: Ugye azért érzitek, hogy nem a véletlen sodorta egymás közelébe a Canal Grandet, az örvényes leírást és azt a bizonyos helyiséget? 😉
U.i.2.: A mézesmadzag húzkodás ebben a kontextusban nem volt valós, ugyanis nem üres ígéretről volt szó. Ha a festmény a maga nemében jobb nem is lett, de a kompozícióba annál inkább beleillik :))
.JPG)
