Kucorgó ÖKORGANIZÁCIÓ

Deszkából fényképtartó

Figyelem!
Zsóki, amennyiben erre az oldalra vetődnél, akkor pattanj fel, és csak karácsony után térj vissza!

A karácsonyi ajándékok főként az újrahasznosítás jegyében készültek. És nem csupán az ajándékozottnak, hanem a kedves szomszédoknak is, akik hónapok óta szó nélkül tűrik, hogy csak gyűlnek és gyűlnek a hasznosításra váró anyagok a szintünkön. A többségük ezennel eltűnt. 
Ezek közül a leghatalmasabb egy fűrész által megcsócsált konyhapult volt:

Persze nem csak nekem vannak ötleteim az újrahasznosításra, hanem Picinykéimnek is. Miközben Ő-nek magyaráztam, hogy miképpen kéne még lejjebb faragni a pultmaradékot, Kisebbik Picinykém egy-két zseniális megoldást mutatott be az ismételt felhasználására:
Igen, ez kérem egy roppant praktikus babaágy. Mert hát nem egy, hanem egy egész bölcsődényi babát lehet rajta álomba ringatni. 🙂
És miután Kisebbik Picinykém megvilágosodott, hogy milyen kényelmes fekhelyet talált babái számára, gondolta, ő is kipróbálja. Természetesen kényelmét fokozta párnával, takaróval és egy ölelgetni való kutyával.  🙂
Bocsánat Picinykém, de nekem más ötleteim vannak. Ezek közül következzék az egyik unokahúgom számára, melynek megvalósítására ez a kép inspirált:
forrás

A deszkának a középső kiugrótól lefelé terjedő részét használtam fel hozzá, melyet Ő öt részre vágott:

Az eredeti terv már nem is tudom, hogy mi volt. De az utóbbiak így néztek volna ki (csak a hosszú darabra koncentrálunk):
1. Lefestem szürkére (unokahúgomnál bézs és szürke színben fog pompázni a szobájának a fala), majd fehér színnel felírom, hogy CSALÁDOM. Meghiúsulásának oka: túl hosszú lett volna a szó.
2. Felírom a népszerű LOVE szót fehérrel, az O-t pedig rajzszegekkel rakom ki. Meghiúsulásának oka: a fehér géles toll nem fogott a fán. Valamint a Laura által javasolt “Rajzszeget csak hungarocellbe!” mantrám bevált, mert ebből a kemény fából csak úgy görbültek kifelé. (Tudom, mi a fenének próbáltam meg! :))
3. Aztán jött az, hogy felírom fekete alkoholos tollal. Na de fekete szív? Az hogy mutat kérem?! Úgyhogy eszembe jutott a jó öreg szódabikarbónás-sütőporos süthető gyurma (recept itt olvasható), melyből gyönyörű szív készíthető. A fekete felirat kontrasztját pedig körben fehér tollal enyhítettem (úgy bezzeg fogott az a bestia).

Úgyhogy lássuk a legutolsó változatot lépésenként:

Miután lefestettem szürkére a fadarabokat, átmásoltam rá a feliratot.
(A nyomtatónkban még mindig nincs patron, úgyhogy a papírra a számítógép monitorjáról másoltam át a betűket.) 
Utána az következett volna, hogy a szívecskét rajzszegekből rakom ki.
De az a 2. pontban felvázolt okok miatt meghiúsult. 
Amint a képen látszik, 20-25 szögig azért még próbálkoztam.
A betűket fekete alkoholos filccel töltöttem ki. 
A kontúrt a fehér zselés tollal enyhítettem.
Aztán úgy döntöttem, hogy a betűket is inkább a szürkés árnyalat felé viszem el. Ezért fehér zselés tollal ráfirkáltam, majd az ujjammal eldörzsöltem.
Az előbbi képen az L betű kivételével már “fehérítettem” rajtuk.
Ez pedig a végeredmény!
Melynek végleges formájához szívecskét készítettem szódabikarbónás-sütőporos süthető gyurmából (recept itt olvasható), majd ráragasztottam a deszkára. Körülötte szintén átsatíroztam a fát feketével és fehérrel.
A képeket rajzszögekkel rögzítettem (kettő belőle reklámbaba:)) 

És milyen zene illik ehhez az ajándékhoz? Természetesen egy klasszikus a Beatlestől!

Mindenkinek nagyon boldog és békés karácsonyi ünnepeket kívánok!

Szeretettel egy Union Jack rajongónak

Információ Dorka számára!
Amennyiben valamilyen véletlen folytán erre sodorna az élet szele, kérlek, keress egy másik áramlatot, amely majd csak karácsony után röpít vissza!

2012 tavaszától ismét brit lobogóba burkolta magát Férfi és Nő, akik piros-fehér csíkos kanapéjukon ücsörögve Union Jack bögréjükből szürcsölgetik reggelente a kávéjukat, melyhez a tejet a szintén ilyen színezetű hűtőszekrényükből veszik elő.

forrás

Ha nem is ilyen mértékben, de szintén a brit zászló inspirálta tárgyak rajongójává vált 16 éves unokahúgom. Tehát mi mást hozhatna neki a Jézuska idén, mint…..
….egy Union Jack mintázatú emlékeztető/motivációs/”csak úgy” táblát. Aminek ő szeretné. Mert a lényeg a színek!

Elkészítésének lépései:
A tábla alapja új mosógépünk hungarocell csomagolóanyaga volt.

Az Obiban vágattunk egy 45cm X 57cm-es farostlemez lapot, melyet a hungarocell táblára illesztve szike segítségével körbevágtam.

Utána sötétkék anyagot ragasztottam az alapra ragasztópisztollyal. Csak a farostlemezre rögzítettem körben.
Ha a szögbelövőnk nem bujdokolt volna el valami számunkra ismeretlen helyre, akkor valószínűleg azzal dolgoztam volna. 
Aztán jöhettek a csíkok. Nem vágtam, hanem téptem az anyagokat. Kicsit lazábbra szerettem volna venni a stílust, mégiscsak egy tininek készül. 🙂
Először a fehéreket rögzítettem átlósan (csak a sarkaknál a lemez hátulján), majd a pirosak következtek.
Ügyeljünk a sarkaknál, hogy szépen be legyenek hajtva az oldalsó részen. 

Utána kereszt formában ragasztottam fel először a fehér csíkokat, majd rá a pirosakat. Szintén csak a lemez hátulsó részén rögzítettem ragasztópisztollyal.
És az elkészítésnek ezen a részén, akik szeretnének megállhatnak, de én tovább folytattam.
Jöttek a rajzszegek. Hihetetlen élmény volt, hogy az előző projektekhez képest (itt és itt olvashatók) végre nem kellett kalapácsot ragadnom, a puszta kezemmel be tudtam nyomkodni az összeset. 🙂

Tényleg nem bonyolult és hosszadalmas elkészíteni. Pont addig tart, hogy ne érezzük fárasztónak, de az ajándékozott tudja, hogy nem sajnáltuk Tőle az időt.

Jó alkotást Mindenkinek!

Karácsonyfa díszlécből

A történet ott kezdődik, hogy a tetőterünk amikor a kőkorszakban megteremtődött, még a gipszkartont hírből sem ismerték. Ezért fogalmam sincs, hogy a mennyezetünk milyen anyagból van megoldva, mindenesetre a világ rendjének megfelelően néha izeg-mozog, mely enyhe rés keletkezéséhez vezetett a lapok között. Ez csupán esztétikai szempontból zavaró, az eső nem csorog a nyakunkba.
Mit tehet ilyenkor az ember lánya? Elbaktat a közeli festékboltba, hogy beszerezzen egy hungarocell díszlécet, mely elfedi a szemre nem szép látványt. Már ott éreztem, hogy nem ez az igazi, de megvettem, mert a választék ennyi volt. Mire hazaértem, már biztosan tudtam, hogy ez nem kerül fel a fürdőszobánk plafonjára. Fél éve vár a sorsára. Most elérkezett az idő! Karácsonyfa lett belőle.
Pontosabban dekoráció, mert nekem az igazit nem pótolja:

Elkészítésének menete:

A hungarocell díszlécet felvágtam 42, 34, 26, 18, és 2*10 cm-es darabokra.
(Kissé szórakozott voltam fényképezésnél, az alsó léc ott a maradék.)
Majd mindegyiket bevontam különböző mintájú (csak az volt a lényeg, hogy a zöld szín többségben legyen benne, illetve a szárnak szánt darabban a barna szín domináljon) dekorációs papírral. A 42 cm-es lécet anyaggal, mert nem volt akkora méretű papírom.
A fa tetején leledző csillagot egykor csillagszóróként üzemelő drótcsillagból kreáltam.
Sárga papíron körberajzoltam a csillagot, majd a ceruza vonaláig bevagdostam, és úgy ragasztottam fel a drótra.
A díszléceket gyurmaragasztó segítségével rögzítettem a tükörre (a leghosszabbat kétoldalú ragasztóval),
majd gombostűket szurkáltam bele, és azokra akasztottam a gömbdíszeket.
Utána következett a hópelyhek gyártása. Ha tudtam volna, hogy ez ilyen szórakoztató, akkor már korábban elkezdtem volna vagdosni. Csak sikerélménye lehet az embernek. Nincs olyan, hogy elszúrod, legfeljebb egy új mintát találsz ki! 🙂
Az inspirativ.hu oldalon több tucat mintából válogathatunk!
Mindenkinek jó alkotást kívánok!
Ui.: Szerintem jól mutatna az ablaküvegen is!

A fahulladék és a rajzszögek esete

Figyelem! 
Amennyiben Andrejka erre az oldalra tévednél, kérlek, hogy sürgősen hagyd el, és csak karácsony után kacsázz vissza!

Most, hogy a húgom felbukkanásának lehetőségét kizárhatjuk, beavatok mindenkit a karácsonyi ajándékának a részleteibe, melynek lépései a következők:
1. Hugicám megjegyezte a kádtartóból átszerkesztett fürdőszobai rendszerezőnkre, hogy igen kívánatosnak találná, ha az ő tisztálkodási helyiségükben is rendelkezésére állna egy ilyen típusú szerkezet.
2. Háztartásunkban – ismereteim szerint – nem fellelhető több kádtartó, mely arra enged következtetni, hogy Andrejkának nem lesz ugyanolyan hátkefe tartója mint minékünk. Hasonló viszont még számításba jöhet.
3. Miután a kádtartót kizárhatjuk, körbenéztem hajlékunk tájékán, és egy basszusgitár formára hajazó deszkára bukkantam.(nem oda fogok kilyukadni, hogy felhúroztam, és beálltam egy rockbandába. Bár, valaki keres énekest?).
4.  Az előző projektem (itt olvasható) után a nyakamon maradt 250 db rajzszög. Igen, azt hiszem, hogy hajlamos vagyok a mazochizmusra, mert megint azzal díszítettem. (Mentségemre szóljon, hogy ez sokkal puhább deszka volt mint az előző.)
5. A 3. és 4. pontban szereplőket összeboronáltam, hogy megfeleljen az 1. pont igényeinek.
Ez sült ki belőle:

Most pedig lássuk az elkészítésének a menetét:

Miután a deszkát lefestettem, a száradást követően
indigó papírral rámásoltam a feliratot.

Utána következett, hogy rajzszegekkel kiraktam a feliratot,
majd egy autós térképről (Ő szinte minden évben azt kap a cégétől ajándékba karácsonykor) kivágtam a Balaton és környékét hajó formában és felragasztottam.
Aztán azt is körberaktam rajzszegekkel. 
Először kimértem a csillárkampók helyét, melyek a vödröket (Fintorp evőeszköz tartó) tartják.
Majd előfúrtam nekik a lyukat, és végül becsavartam őket. 
És a végeredmény újra.
És miért Riviéra? Mert nekem a Balaton a Riviéra….. :))

Mindenkinek jó alkotást!

Karácsonyi dekoráció még egyszerűbben

Ha a múltkori bejegyzés az egyszerű dekorációról szólt (itt olvasható), akkor a mostani főcímet meg kell toldani még két B-vel. Ugyanis a három hozzávaló egyre redukálódott. A szalagra.
Pontosabban szükségünk van még egy “aprócska” kiegészítőre: egy szekrényre. De ez aztán tényleg minden háztartásban fellelhető! 🙂
Az eredeti ötletet 1-2 éve láttam a Better Homes and Gardens magazin honlapján. Azóta érlelődött bennem az elhatározás, hogy én is megvalósítsam. Miután az étkező szekrényünkben rendet teremtettem, ő bizonyult a megfelelő alanynak a kísérlet számára. Becsomagoltam. 🙂

Összesen 8,7 méter szalagra volt szükségem. Először függőlegesen erősítettem fel az ajtókra, majd vízszintesen.
Az ajtók belső részén szélesebb celluxszal rögzítettem:

 

Miután az ajtógomb beleesett a szalag útvonalába, ezért azon a részen egy aprócska lyukat vágtam, miután a fogantyút leszereltem.

Utolsó simításként pedig felkerült a négy masni, melyek közepére felvarrtam a már jól ismert szódabikarbónás-keményítős díszeket (elkészítésük itt olvasható) A masnikat szintén tű és cérna segítségével rögzítettem azért a  függőlegesen futó szalagokra, mert a vízszintesen fekvőket kissé lehúzná.

Ha pedig jól belejöttünk a csomagolásba, akkor a párnákat se hagyjuk ki! 🙂

Ribbon-Wrapped Pillow
forrás

 

Karácsonyi dekoráció egyszerűen

Az egyszerű karácsonyi dekoráció feltételei a következők:
1. Éles látás (amennyiben ez nincs meg, akkor nem árt egy kutyát beszereznünk). Ha szemünk a megfelelt kategóriába sorolható, akkor indulhatunk a (gally, ág, vessző)vadászatra. Legjobb területek a fás övezetek, de akár a házunk előtt is rábukkanhatunk egy szép példányra (miután egy ölre valót összeszedtem a színházból hazafelé sétálva, végül a tökéletes darabra ott bukkantam). A vad becserkészése némi kockázattal járhat, ha idegen kutya is van a közelben. Ekkor cselhez folyamodva szalonnával elterelhetjük a figyelmét, amíg a kinézett faágat megkaparintjuk. Utána nem árt gyorsan elfutni.
2. Piros szalag.
3. Szódabikarbóna, keményítő és víz. Igen, ez megint az a recept lesz, amiből konyhai címkéket is készítettem. Miután ismétlés a tudás anyja, ezért bemásolnám, mert tényleg remek:
Szóval régóta kerestem olyan süthető gyurma receptet, ami hófehér színű. Végül találtam is az inspirativ.hu (arról már írtam korábban, hogy milyen nagyszerű hely) oldalon keresztül Adrienn kuckójában, mely a következőkből áll össze:
Kell hozzá fél csésze kukoricakeményítő, egy csésze szódabikarbóna, 3/4 csésze víz.
Először a porokat összekeverjük, majd a vízzel elvegyítjük. Közepes/alacsony lángon “főzzük”, amíg sűrű gyurmává nem válik. Fóliába csomagolva kihűtjük.
80 fokra előmelegített sütőben szárítjuk a kész díszeket, félúton megforgatva, egy órán keresztül.Amikor kiszáradt és kihűlt, festhető.

Én ezt az egészet megvadítottam egy kis csipkével, amit először egy csempekészítőnél láttam:

Kinyújtottam a “tésztát”, majd egy csipketerítőt ráhelyezve
megint keresztülmentem a nyújtófával. Így a csipke mintája belenyomódott.
Utána karácsonyi formákkal  kiszaggattam.

Most pedig lássuk, hogy mi sült ki a három hozzávalóból:

Ha tetszett, akkor tekintsétek meg Ármin csodafáját is, mert szerintem az is gyönyörű!

Kezeket fel...

…azoknak, akik naptárat szeretnének készíteni.
Szuper ajándékötletre leltem, ha a gyerkőcöket is szeretnénk bevonni a készítésébe. Nekik csupán a praclijukat vagy tappancsukat kell hozzá biztosítani, nekünk pedig papírt és festéket. Egyébként is oda vagyok az ilyen kezes-lábas dolgokért, egyet már mi is készítettünk Ő-nek a születésnapjára. Persze az az egyszerűség nemében zajlott, de ott még a háttért is Picinykéim mázolták.
Íme a mi alkotásunk:

Most pedig következzék a naptár, amelyet a http://funhandprintart.blogspot.hu/ oldalon találtam:

             

       

          

         

        

       

Miután egy amerikai naptárról van szó, ezért több hónapnál is az ő szokásaikra jellemző képek jelennek meg (február, július, október, november). Ezek helyettesítésére még gyűjtöttem egy pár alternatívát :))

handprints
forrás

forrás
forrás
Szemezgessetek és alkossatok!

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!