Főként karácsony és áldott állapotú időszakaimban szokott az egyébként is nagy lángon égő fészekrakó ösztönöm még tüzesebb formát ölteni. A gócpont pedig rendszerint a konyha. Minden évben elhatározom, hogy felteszem az i-re a pontot. Soha nem sikerül : az a nyavalyás pont sok piciből áll össze.
Decemberben már egy pár dolgot elvégeztünk eme helyiségben (és most nem a pulykasütésre gondolok), januárban pedig ha törik, ha szakad, akkor is lesz pont. Addig pedig hegyezem a tollvégemet. 🙂
Íme a konyhánk 2007 nyarán. Már némileg nekiestünk a bontásnak, mikor eszünkbe ötlött, hogy ezt a pompás darabot érdemes az utókor számára is megörökíteni. A konyhapult felett volt még két darab kétajtós szekrény.
Ez a kép pár hónappal később készült: 2007 őszén. A konyhaszekrényt én terveztem, és asztalossal készíttettük el (kb. ikeás árban dolgozott).
Itt pedig egy olyan kép szerepelne, mely jelenlegi formáját tükrözné a konyhánknak. De miután tényleg közel a cél, ezért nem mutatok róla fotót. Csak hogy izgalmasabb legyen kivárni. 🙂
Helyette egy lista a tennivalókról:
- munkapult cseréje a mosogató melletti részeken
- mosogató és környékének kérdése
- mélyfiók rendszerezése
- munkapult növelése
- hűtőszekrény és környéke
- szőnyeg ?
- kamraajtó
- kenyértartó
- takarítás
- renoválás
- dekoráció
- cseppfelfogó rész
- fűszerek?
- címkék
- csepegtető tálca
- szagelszívó burkolata
Itt pedig egy lista azokról a teendőkről, melyet az utóbbi két évben kipipálhattam (főként a rendszerezés kategóriában):

Az evőeszközök kérdése ezzel az ikea hack-kel megoldódott. Leírása itt található.

A kihúzható szemetesünket azóta is imádom. Már ha lehet egy kukát imádni. 🙂 Elkészítése ezen a linken.

A kisebb fiókok rendszerzéséről itt lehet olvasni, a mélyfiókról pedig ezen a linken.

Ez a késtartó hihetetlenül nagy találmány. Alig foglal helyet, és 10-15 darab vágóeszköz is elfér benne. Az elkészítése pedig pofonegyszerű (ide kattintva a leíráshoz érkezünk)

Nálunk a fedők tárolása maga volt a rémálom. Egészen addig, amíg ez az ötlet meg nem született.

Egy ideje az orvosságok is megtalálták a helyüket. Leírásuk itt.

Utoljára pedig egy dekorációs elem került sorra hűtőnk személyében.
Amennyiben tetszett a bejegyzésem, és kíváncsi vagy, hogy miként alakul konyhánk további sorsa, kérlek, csatlakozz facebook oldalamhoz is:


Mindössze 8,7 méter piros szalagra volt szükségem, hogy az étkezőszekrényünk ünnepi színezetet kapjon. További képek és leírás 


Tavaly még arra is volt energiám, hogy az illatos fenyőnk felállításán túl egy alternatív darabot is megépítsek hungarocellből. Elkészítése
Utolsóként pedig következzék egy egyszerűen elkészíthető karácsonyi ajándék. Pontos leírása









































