Kucorgó ÖKORGANIZÁCIÓ

A konyharuha és a hűtő mágneses kapcsolata

A jóember, illetve adott esetben jóasszony a frissen mosott (esetleg ne adj Isten 10 literes fazékban kifőzött), vasalt konyharuhát kirakja a háztartások többségében használatos helyére: azaz a sütő elé.
Ekkor jön az ő tündérien aranyos palántája arcocskáján huncut mosollyal, melyből egy jól képzett anya számára megállapítható, hogy valami rosszban sántikál. Óvatosan megközelíti a sütő ajtaját – esetleg ravaszul hátrafelé araszolva, hogy anya megnyugodjék: az ő picinykéjének csak azért áll felfelé a szája szeglete, és látszanak ki gyöngy fogacskái, mert szereti az anyukáját, és így adja a tudtára. Anya visszamosolyog rá, de ekkor Cukorka egy határozott mozdulattal lerántja a konyharuhát, majd egy olimpiai dobogós rövidtávfutó gyorsaságával végigszalad a lakáson – közben a konyharuha 99 %-a a földön, 1%-a a kezében -, a koszosabb területeket kétszer-háromszor is körbejárja, majd miután elfárad, gondosan leteríti a járólapra – esetleg még a csücskeit is eligazítja –  és mint aki jól végezte dolgát, eldől rajta.
Mindez idő alatt pedig az Anya még csak ott tart, hogy kikerekítette szemét-száját, hogy elkiáltsa magát: NEEEEEEEEE!
Na, miután az én Picinykém ezt úgy harmincszor megcsinálta velem, akkor rájöttem, hogy kell egy másik helyet találnom a konyharuhák számára. Mivel feljebb nemigen volt akasztó számára hely, ezért hűtőnk oldala tűnt jó megoldásnak. Akasztó helyett viszont mágneses fűszertartó konténerrel rögzítettem. Eddig egész jól szuperál! Csak oda ne húzza a kisszékét J

Egyébként a mágnes partedli tárolására is kíválóan alkalmas :)!

Egy komód pályafutása

Tizenöt fiókos komódunk pályafutása előző lakásunkban kezdődött. Miután igen kis garzonlakásról lévén szó, ezért rendkívül sok funkciót töltött be: ott tároltuk zoknijainkat, alsóneműinket, varrókészletemet, iratainkat, irodaszereket és még sorolhatnám.
Aztán új és nagyobb lakásunkban kiszorult az előszobába, hogy kitaposott cipőinket elrejtse a kritikus szemek elől. Egyébként álmaim előterének központi darabját testesítette meg.
Egy kis túlzással hasonló stílusú volt előszobánk. Na jó, nagyon nagy túlzással 🙂
kép forrása: Pottery Barn

Végül ezt a képet szétrombolta a tárolás szükségessége. Helyét elfoglalta egy ikeás Pax-szekrény, komódunk pedig egy újabb helységben kapott helyet: a gyerekszobában. Ott aztán tökéletesen megmutatkozott, hogy fiókjainak száma nem csak az előnye, hanem a hátránya is. Miután Ő minden egyes alkalommal megkérdezte, hogy kisebbik csemeténk nadrágjait melyik fiókban is tartjuk pontosan, kénytelen voltam magam elszánni a következőkben ismertetett drasztikus lépésre: MINDEN FIÓKOT táblafestékkel lefesteni és FELIRATOZNI!!!

A szokványos festékboltokban fellelhető fekete (gyerekszobába nekem túl depis) és zöld (erről meg tényleg az iskolatábla jut eszembe) szín helyett én valami mást szerettem volna: mondjuk bordót? Szerény városkánkban eme szín táblafesték formájában már nem volt elérhető (állításuk szerint már nagykerben sem lehet kapni), ezért egy nagyvárosban élő barátnőm beszerezte az országunkban fellelhető utolsó darabot (erre nem vennék mérget, de nagy valószínűség szerint így van). A festékesdoboz űrtartalma össz. fix 7ml volt, ezzel tökéletesen be tudtam fedni 1 fiókot, és már csak 14 darab volt hátra. A festék ára 1000 Ft volt, ha jól osztok-szorzok, akkor 15 000, azaz tizenöt-ezer forintból le is festhettem volna az egészet (már ha még valahonnan tudtunk volna szerezni). Khmm, ezért biza már veszek egy új komódot, és krétával ráfirkálom a fiókok tartalmát. Ekkor támadt az az ötletem, hogy megpróbálkozom szimpla akrilfestékkel, hiszen az is vízálló. Így 500 Ft-ból lefestettem az egészet 2 rétegben. A kicsik kedvéért rárajzoltam, a nagyok kedvéért ráírtam (nem vagyok egy nagy rajztehetség, ezért a felnőttek a rajzolt nadrágjaimra képesek azt hinni, hogy azok harisnyák, míg a fiam egy karikában és pár színes pöttyben képes meglátni egy marslakót), hogy melyik fiókban mi van.
Végre mosogatás közben nem kell mosogatólétől csöpögő kézzel beslattyognom a gyerekszobába, hogy megmutassam, hogy picinykém nadrágjai balról számolva az első oszlop, alulról számolva a második sorban vannak. Köszönöm táblafestéknek kinevezett akrilfesték J! 

Komódunk átalakítás előtt

Komódunk átalakítás után
A képen a 2-3. oszlop alulról 1-3. sorának fiókjai láthatók :)! Hű, akár amőbázni is lehetne rajta!

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!