Felhívom a kedves Olvasó figyelmét, hogy az alább elhangzó tények ellen mi (szülők, nagyszülők, nagynénik és nagybácsik) próbálunk tenni, és reménykedünk benne, hogy egyszer kultúrlényeket sikerül előállítanunk a társadalom számára, akik az asztali etikett alapvető szabályait elsajátították. Jelenleg viszont csemetéink illetve – a tartalom jobban megkívánja – kölykeink a maki szinten tartanak.
Ugyanis mindkét Picinykénk előszeretettel részesíti előnyben felső végtagjai használatát az evőeszközök helyett. Kisebbik ezt oly menő tökélyre fejlesztette, hogy akár a levest is ezen az úton fogyasztja el. Nagyobbiknál már némi javuló tendencia figyelhető meg: a tésztaételeket úgy képes a gyomra tartalmává varázsolni, hogy megtévesztésül az egyik kezében villát tart, a másikkal viszont az ételt markolja. A szándék benne van, de hát a megszokás nagy úr. 🙂
És akkor még nem beszéltem azokról a kulináris élvezetekről, a gasztronómia világában tett hosszú utazásokról, a számunkra ismeretlen ízkombinációkról melyeket ezek a gasztrozsenik prezentálnak számunkra minden egyes nap (Kérem, csak a nagyon erős idegzetűek olvassák el az alább szereplő sorokat!): májpástétom kakaós kaláccsal és paradicsommal, kolbász mazsolás kuglóffal, szalámi meggyes süteménnyel, és végül a legpikánsabb: görögdinnye ketchuppel (bár legalább itt színharmónia uralkodik a tányéron). És még sorolhatnám, de nem merem! Szóval próbálkozunk, és még egy darabig étterembe nem megyünk :))
Addig pedig lássuk az étkező szekrényünket, ahol annak ellenére, hogy vitrines mivolta miatt próbáltam ügyelni a rendre, mégis befészkelte magát a káosz:
Melynek ép részeiből címke nagyságú négyzeteket vágtam ki, majd egy ovális alakú konzervet ráerősítve körbefestettem a szekrény hátulját már korábban bemázolt kék színnel:
Végül ezt kaptam eredményül:
És mi lett az étkező szekrényünkkel? A káoszt felváltotta az organizáció.
Íme a bizonyíték:
