Kucorgó ÖKORGANIZÁCIÓ

A cukor, a só, a liszt és a címkék esete

Kezd lelkiismeret furdalásom lenni. A karácsony miatt. Mármint, hogy engem még nem érintett meg a készülődés szele, pedig már mindenhol arról olvasok hetek óta. Valószínűleg ebben az is közrejátszik, hogy szúnyogunk van. Pontosítok: szúnyoginvázió alatt éljünk mindennapjainkat október óta (nyáron eggyel sem találkoztunk). És még azt is hozzáfűzném, hogy nem trópusi éghajlati övezetben élünk (bár Ő szerint a 4. emelet már oda tartozik :D)
Magyarázatot a miért kérdésre azóta sem találtam. A hogyanra viszont két hipotézisem van:
1. Egy titkos hadiszálláson várnak míg leszáll a nap, majd támadásba lendülnek. Mindig csak 2-3 egyed járja körbe a lakásunkat táplálék után kutatva. Közben az otthon maradottak szorgosan dolgoznak az utánpótláson, hogy azokat, akik esetleg áldozatul esnének egy henger formába tekert újságpapírnak, felválthassák. Ezen feltételezés szerint a nyulakkal állnak valamilyen rokonsági kapcsolatban.
2. A második elmélet a macskák családja felé mutat. Indoklás: az otthonunkban fellelhető vérszívóknak is kilenc életük van. Hiába segítjük át őket általában éjszaka 2 és 3 óra között az örök vadászmezőkre, ők újra és újra (valószínűleg kilencszer) a kétdimenziós formájukból a négydimenziósba változnak vissza.
Az állatvédők figyelmét felhívnám arra a tényre, hogy még mindig humánusabb megoldás lecsapni őket, mint kiküldeni a mínuszba!
Tegnap reggel találkoztam a “remélem utolsó”-val. Szóval jöhet a karácsonyi készülődés!
De előtte egy kérdés: másnál is vannak még szúnyogok ilyenkor, vagy csak minket tisztelnek meg ezzel a kiváltságos helyzettel?

Most pedig jöjjön a címke készítés mézeskalács módra:

1. Szükségünk van hozzá először is söralátétekre:

2. Kivágunk belőlük megfelelő nagyságú köröket, majd táblafestékkel mindkét oldalunkat befestjük:

3. Most jön a mézeskalácsos rész:

Régóta kerestem olyan süthető gyurma receptet, ami hófehér színű. Végül találtam is az inspirativ.hu (arról már írtam korábban, hogy milyen nagyszerű hely) oldalon keresztül Adrienn kuckójában, mely a következőkből áll össze:
Kell hozzá fél csésze kukoricakeményítő, egy csésze szódabikarbóna, 3/4 csésze víz.
Először a porokat összekeverjük, majd a vízzel elvegyítjük. Közepes-alacsony lángon “főzzük”, amíg sűrű gyurmává nem válik. Fóliába csomagolva kihűtjük.
80 fokra előmelegített sütőben szárítjuk a kész díszeket, félúton megforgatva, egy órán keresztül.
Amikor kiszáradt és kihűlt, festhető.

Én ezt az egészet megvadítottam egy kis csipkével, amit először egy csempekészítőnél láttam:

Kinyújtottam a “tésztát”, majd egy csipketerítőt ráhelyezve
megint keresztülmentem a nyújtófával. Így a csipke mintája belenyomódott.
Utána pogácsaszaggatóval kisebb körlapokat vágtam belőle.
4. Elérkeztünk az utolsó előtti lépeshez melynek kellékei a következők:
Ragasztópisztoly segítségével a gyurmadíszeket ráerősítjük a söralátétekre, majd az utóbbira lyukat fúrva spárgát vezetünk át rajtra.
5. Ha mindezzel kész vagyunk, akkor krétával felírhatjuk, hogy mi található az edényben, és ha minden jól megy, akkor ezt kapjuk:

A kréta praktikus, mert ha királyunk megparancsolná, hogy több sót nem ehetnek alattvalói, mert a lánya azt merészelte mondani, hogy Édesapám úgy szeretlek, mint emberek a sót….
Na, akkor én csak letörlöm szivaccsal, és felírok valami mást az üvegre :)))
Arról, hogy mi készült a maradék gyurmából, hamarosan hírt adok!
Addig is jó alkotást!

A fekete ajtóink története

A Vuk az egyik kedvenc rajzfilmem, még akkor is, ha állapotos időszakaimban szigorúan zsebkendő használatával tudtam az első negyed órát túlvészelni. Imádom benne mind a  szívszorító, mind a  vidám, jobbnál jobb poénoktól hemzsegő részeket. No és ha már itt tartunk, felfedeztem némi hasonlóságot is Vuk és nagyobbik Picinykém között.
Íme az eredeti verzió:

Majd a Picinykémre átírt verzió:

“Lefelé hajlott a Nap. Búcsúzóul még betekintett az erdőbe, ahol hosszúra nyúltak az árnyak, és a gerlék halk kurrogása végigzsongott a halványuló tájon. A virágzó fák illata szinte észrevétlenül töltötte meg az erdőt, akár maga a tavasz, amely ezer pici, lüktető, meleg életet teremtett, szerte a fák zöldülő gallyain, mocsarakban, barlangokban, öreg, vastag ágak, gyökerek korhadt üregeiben” A Kölykök lefekvéshez készülődtek, de mielőtt álomra hunyták volna szemüket, apámkájuk a következő kérdéssel állt elő:
– Holnap milyen kifestőt hozzak: autósat vagy állatosat?
– Autósat, állatosat, és ajtósat! – felelte Nagyobbik röpke gondolkodási idő után.


Természetesen az első két kívánság megszerzése nem okozott nehézséget Ő-nek. De hallott már valaki “ajtó” kategóriás színezőről?  Hosszas és körülményes vadászat után végül sikerült egy prédát leterítenie:

Szerencsére két példányban nyomtatott, így meg
 tudom mutatni az eredeti verziót.
A gyűrődések kisebbik Picinykémnek tulajdoníthatók.

Miután nagyobbik Picinykém kézhez kapta, és némi reklamációs színezettel a hangjában megérdeklődte, hogy a kiscsibe, a pad és az árnyékok a háttérben miért kerültek az ő ajtaja közelébe, nekiesett a festésnek. A végeredményről inkább nem mutatnék képet, mert ezen a téren még erősen fejlődnie kell. Annyit azért elárulnék, hogy a fekete szín dominált a művén.

Vajon honnan vehette az ötletet? 😉

1. A kamra környékéről?

’80as évekből itt ragadt kamraajtónk.   
Táblafestékkel lefestve kissé korszerűbbé vált kinézete.
Aki szerint nem felel meg ennek a ténynek, annak egy következő jelző az újjászületésére: praktikusabbá.
Egyébként ezzel az ajtóval még vannak terveim, de magamat ismerve csak hónapok múlva térek vissza rá.
2. Vagy az előszoba környékéről?
Az előszobaajtónk. Még karácsony előtt lefestettem a kereten belüli részt táblafestékkel. Akkor még fogalmam sem volt, hogy lesz egyszer blogom, ahová fel kéne tölteni “előtte” képet, úgyhogy mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy elképzelje ajtónkat, amikor még natúr fa színben pompázott az egész.  
Körbemaszkoltam a keretet, …

…amely lerántása után egyes helyeken lejött a festék a szalaggal együtt. Pontosítok: egyes helyeken fennmaradt a festék….
… Úgyhogy fogtam egy 8-as ecsetet, és szépen körbefestettem az ajtón letépett részeket. Egyébként újra arra az álláspontra jutottam, hogy nem ártana magam gyakrabban  festeni, mert aki napi rendszerességgel húzza ki tussal a szemét, annak gyerekjáték lett volna a művelet. Nekem órákba telt :).
Íme a végeredmény.

Táblafesték, te még mindig csodás!

Igen, tudom, tegnap már volt róla szó, de egyszerűen nem tudok betelni vele. Véleményem szerint bármit fel lehet vele dobni. Sőt én fel is dobtam, úgyhogy még mindig nincs vége ennek a táblafestékes őrületnek, mert a héten azokból is mutatok egy párat (pont egy párat :D)
De addig is lássuk az alább következőket:

Rögtön egy esküvői képpel kezdeném, mert hétvégén én is részt vettem egy kedves barátnőmén. 
Javasolt csak fehér kréta használata, így a menyasszony ruhájának alján kevésbé lesz feltűnő miután végigvonul rajta 🙂
Univerzális darabot figyelhetünk meg: nemcsak a szalvétánkat őrzi, de még a helyünket is megmutatja az asztalnál. 
Minek nekünk GPS, ha van egy falunk, amelyen tökéletes megtervezhetjük, hogy hogyan jutunk el A pontból B-be miközben érintjük C és D települést is?

Amennyiben terítékünket szintén krétával rajzoljuk meg, javaslom, hogy az evőeszközök és a tányérok valódiak legyenek. Természetesen akinek a varázsceruza a birtokában van, nem kell ügyelnie ezekre a részletekre.


Stílusos rendszerezőt készíthetünk egy régi ajtó és táblafesték segítségével.
Van egy gyanúm, hogy egy réteg mágnesfesték is meghúzódik a mázolmány alatt.


Amennyiben a televíziókészülék látványa nem nyújt kellő örömet nekünk, fessük mögötte feketére a falat, hogy kevésbé legyen feltűnő. Ha a műsorral sem vagyunk elégedettek, bámulhatjuk a saját kezünkkel “rakott” kandallótüzet.


És ha már a tűzrakásnál tartunk itt van hozzá a gyufa, mely életre kelti.


Valakinek kölcsönadtam az ARGUS CZ típusú fényképezőgépem.
A manóba! Azt is fel kellett volna írnom, hogy kinek.


Ez itt a ráadás! Most, hogy lassan közeledik a tök-szezon, nem kell a díszítés miatt aggódnunk. Elő a festéket és a krétát, és a probléma már meg is oldódott.

Köszönettel tartozom Anna Roth elhivatottságáért, aki a képeket egy csokorba gyűjtötte az alábbi oldalon:

Táblafesték, ó te csodás!

A tábláról nekem hosszú évekig a gimnáziumi fizikatanárom és egyben osztályfőnököm jutott eszembe, akinek kedvenc idézete a következő volt:  “Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” Én pedig ezt a bölcs mondást rögtön magaménak is éreztem, mihelyst megláttam oktatóm világosbarna köpenyét. Már pusztán a nevem kiejtésével 1 kg fogyást ért el nálam, a tábla közelsége pedig még plusz 2 kg mínuszt eredményezett. Negyedik év végére én voltam a legkarcsúbb lány az osztályban, de a fizikáról nekem azóta is csak Dante jut eszembe 🙂
A tábláról pedig egy csomó más. Lássunk is egy párat:


Miért azt az unalmas fehér hűtőt szemléljük, ha van rá más megoldás?


Kedves Hölgyeim! A kis táblácskás fűszerjelölő módszer elavultnak tűnik. 
Tessék megragadni az ecsetet, és bemázolni táblafestékkel azokat a kis cserepeket!
Ha a fűszereink összeszáradtak, ne csüggedjünk! Tegyük őket zárható
csatos edénybe, és újra használjuk a krétát a jelölésükre!
Szerintem a partik örök problémája, hogy megtaláljuk azt a poharat, amiből már 
korább felhörpintettük az italunkat. Íme az egyik megoldás!
És íme a másik lehetőség!
Az “anyapicifia” uzsonnás táskája 🙂
Azoknak, akik bizonytalanok egy-egy étel láttán, hogy vajon mi is lehet 🙂
Mennyivel egyszerűbb lefesteni az asztalt táblafestékkel, majd később szivaccsal letörölni, mint levakarni
róla az unalmunkban tollal belevésődött figurákat.

Ha pedig már van asztalunk, akkor nem árt ha tudjuk, hogy hol kinek van a helye.


A képek forrása az alábbi oldalon elérhető:

http://www.ehow.com/boards/chalkboard-chic-40610/

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!