Most pedig álljunk meg egy pillanatra! Hogyan is kerültek Picinykéim kezei közé a sapkák és kesztyűk, amikor azok a felső akasztókon lakoznak?
a) Csúzlival becélozták, talált, és pottyant egyenesen a fejükre/kezükre.
b) Megkérték azt a drága, édes szülőanyjukat, hogy legyen oly kedves és adja oda nekik.
c) Odahúztak a fogas mellé/alá több, különböző nagyságú széket, majd a megfelelőt kiválasztva, továbbá az ülőfelületére ráállva, lerángatták a helyéről.
A helyes válasz pedig a “b”, néha a “c”. Az “a” kizárva, mert nincs csúzlink. De szerintem már most tudnának egyet gyártani, csak nem lennének vele tisztában, hogy csúzli a neve. Ennek kizárása végett többségében a “b”. És felmerült egy “d” válasz is….
A “d” választ pedig ebben a vályúhoz hasonló szerkezetben kell keresnünk. Igen, ez egy régi varrógépállvány teteje. Egy ideje már nálunk porosodik, és szerényen vár a sorsára. Most pedig elérkezett a nagy átalakítás!
Először Ő vette kezelésbe. Hosszanti irányban kettévágta szegénykét. Nem pont a felénél, hanem az előző képen is látható zár mögötti sávban. Után az akasztónak mélyített ki fúró segítségével megfelelő nagyságú “gödröt”, hogy aztán felakasztva szépen a falhoz simulhasson. Munkájának utolsó lépése a akasztók felcsavarozása volt.
 |
| Ezek a kráterek adnak helyet az akasztónak. |
Utána pedig én következtem ezekkel a gyönyörű cirmos hímzőfonalakkal, melyek még anyai nagymamámé voltak. Miért fonalak? Mert valamikor szeretem, ha egy új életre kelt tárgy némi kapcsolatot mutat a régi funkciójával. Ebben az esetben erre törekedtem. A cérna és a varrógép édes románca! 🙂
(A másik fél nem erre a sorsra jutott.)
Felrajzoltam három szívecskét fehér ceruzával egymás mellé:
 |
| Íme, az elkészült változat még felakasztás előtt. |
 |
| Itt pedig már az eredeti helyén. |
 |
| Oldalnézetből. |
 |
| És egy összkép az előszobafalunkról. Megnyugtatásul közlöm, hogy hétköznapokon nem ilyen rendezett. De most mégiscsak fotózunk kérem! |
