És én ezek után a varrásról fogok írni. Pontosabb, hogy milyen a viszonyom vele.
Gyermek fejjel csodálattal figyeltem, ahogy anyukám kiszabta az anyagot, majd az igazgyöngy fejű gombostűket a textilbe fúrva, zakatoló varrógéppel végigsuhant a kirajzolt varrás mentén, és végül elém penderítette a kész ruhát. Varászlat, bűbáj, boszorkányság! Ide nekem a varázspálcát (azaz varrógépet)!
Nem kispályáztam, egyből békából királyfit óhajtottam. Kinéztem a Burdából egy nadrágot. A szabásmintát átmásoltam papírra. Ez még tetszett. Kivágtam. Még ezzel sem volt semmi problémám. Aztán jött a gombostűzés. Lelkesedésem ennél a periódusnál kissé lankadt. Ráadásul tudtátok, hogy nem is igazgyöngyből vannak?! Aztán elérkezett a várva várt varrás éra. Zakatol, duruzsol, suhan az anyagon a tű. Működik a varázslat! Abrakadabra, kész a nadrág! Khmm, az egyik szára rövidebb a másiknál……
Sántít a békakirályfim.
Az igazat megvallva, utána még volt egy pár sikeres és kevésbé sikeres próbálkozásom, de anyukám maradt a varrónő a családban. A napernyős bunkit az unokáinak készítette gyereknapra.
Ugye milyen szuper anyukám van?
Mindenkinek szép napot és jó alkotást kívánok!
