Lehetnél egy kicsit csinosabb!- mondtam neki a legnagyobb jóindulattal. De ő csak a fejét rázta, és közölte, már megszokta ezt a ruhát, és már túl öreg ahhoz, hogy változtasson. “Esetleg egy pasztell zöld?”- kérdeztem óvatosan. – “Az az idősebbeknek is jól áll. Feldobhatnánk akár egy gyöngysorral is.”
De nem, ő hallani sem akar róla. A “pasztellzűd” kisdedeknek való, vagy azoknak az úri nagyasszonyoknak ott a kastélyaikban, ahol ő anno szolgált. Neki a barna tetszik, slussz-passz! Ha jó volt ez a szín 60-70 évvel ezelőtt, akkor most sincs rajta semmi kivetnivaló, és különben is elege van a 21. század felgyorsult “divatosságából” (biztos a trendekre gondolt), és a régi szép időkben bla-bla-bla (itt elvesztettem a fonalat), és a repülőgépek összezavarták már az időjárást is (ez nem tudom, hogy jött ide), és még hogy gyöngysor, ő nem valami nagysága, hogy ilyen holmit aggasson a nyakába! Slussz-passz! (újra)
Ezek után mégis felpróbálta a “pasztellzűdet”. Nem állt jól neki. (Igen, neki lett igaza!) Aztán olyan gyorsan megszabadult tőle, hogy még fényképet sem tudtam készíteni. A gyöngysorral már nem is próbálkoztam.
Végül petrolkék színben kiegyeztünk, és semmi lánc. Helyette…..
Íme az átalakulása:
Még számtalan variáció létezik. Ő viszont arra kért, hogy egy kissé koptassam meg, mert már csak úgy érzi jól magát. Újra elő a smirglit, és a kiálló részeknek nekiestem. De csak egy picit. Mert én viszont nem szeretem (többségében) a direkte koptatott dolgokat. 🙂
