Van egy dal, amely évente többször részévé válik életünknek. Először csak csendben, alig hallhatóan dúdolja az ember, később fütyörészi, aztán fütyörészi, búgja és hangosan üvölti egyszerre reggel, délben és este, valamint a kettő között.
A dal a következőképp hangzik: “10 nap múlva megyünk Ikeáááááábaaaaa!” (zeneszerző: Kucorgó anyámkája, szövegíró: Kucorgó anyámkáka). A szöveg természetesen nem ennyire egyszerű: napról napra változik, amolyan visszaszámlálás szinten. 🙂
Ennyi, ezt viszont a végtelenségig tudom énekelni. Unalmas? Nem, a családom szerint idegtépő. Engem viszont valamiért felvidít. 🙂 És ha ott leszünk, akkor veszünk egy komódot. És ha hazavisszük, összeszereljük, és olyan gyönyörűségesen bele fogok pakolni, ahogy az alábbi videón látható.
Azonban mielőtt belemerülnénk a hajtogatás rejtelmeibe, felhívnám arra a takaros asszonyságra a figyelmet, aki kiokít minket ezen a téren. Én nem szoktam elsőre ítélni. Tényleg nem. De van ebben a nőben valami…
Ha filmrendező lennék:
1) Kategória: thriller
Jane-nek egyetlen fia a mindene. Akinek egy napon aztán megismeri újdonsült asszonykáját. Onnantól kezdve szörnyű dolgok történnek. Jane már nem ura önmagának. Végül egy ködös reggelen velőtrázó sikolyra ébred a szomszédság…
2) Kategória: vígjáték
Jane-nek egyetlen fia a mindene. Akinek egy napon aztán megismeri újdonsült asszonykáját. Onnantól kezdve szörnyű dolgok történnek. Jane már nem ura önmagának. Végül egy ködös reggelen velőtrázó sikolyra ébred a szomszédság…
