Mindkét Picinykém valamilyen rejtélyes indíttatástól vezérelve mániákus öltözködésben szenved (Szüléik nem. De tényleg nem!).
A ruházkodási kázus forrásokon alapuló, szigorú analízise a következő képet mutatja:
Általában folyóügyeikhez kötik a rituáléját (Nincs semmi baleset.).
De néha spontán akcióról van szó.
Minden esetben a ruhásszekrény is fontos szerepet kap.
Főként a ruhák többségének helyet adó fiókok.
Néha akadnak.
Erősek az én Picinykéim, kitépik. És tényleg, szó szerint.
Másik vonal:
Az én drága édes Bogárkáim előző életeik valamelyikében bizonyosan egy főúri családhoz tartoztak, melynél az illem úgy kívánta, hogy az étkezések előtt a megfelelő ruházatot húzzák magukra.
A reinkarnációk hosszú sorát követően az étkezés ténye feledésbe merült, és pusztán az “át kell öltözni” motorizált tevékenység maradt, melyet az első bekezdésben már ismertetett cselekedethez kötöttek hozzá. 🙂
No és maradt még 1,5 fiók (az egyiknek az oldala annyira szétment a ráncigálásoktól, hogy csak az eleje használható), melyek az újrahasznosításra várnak.
Mindenkinek szép napot és jó alkotást kívánok!