Mi, azaz Ő és én, már születésünkkor bekerültünk az Állandóan Késők Klubjába. Ő-nek 3 hétig, nekem 6 napig könyörögtek, hogy végre tiszteljük meg a családunkat azzal, hogy a világra jövünk. Végül nem kis erőfeszítést követően megtettük. És sorsunk megpecsételődött:
Húgomék találka esetén rendszeresen 1 órával korábbi időpontot adnak meg, mint a többi rokonnak (persze tudunk néha pontosak is lenni, és akkor nagy bajban vannak:))
Egyetemi éveim alatt egyszer annyit késtem a könyvekkel, hogy összehívták a könyvtári “főtanácsot” abból a célból, hogy sorsomról/pénztárcámról döntsenek. (Egyébként nem is késtem olyan nagyon sokat, de a maximális 12 könyv kivitelével a büntetés összege is tizenkétszeresére nőtt.)
Meg merem kockáztatni azt a kijelentést is, hogy többször futottam a pályaudvarról kikanyarodó pécsi busz mellett/mögött, mint ahányszor ültem rajta.
Ő-nek több esetben kikapcsolták a vonalas telefonját, mert az a kis sárga “izét” nem fizette be időben. (Azóta váltott banki átutalásra.)
És aztán Mi gyerkőcök nevelésére vállalkoztunk, akiknek a sorsa már születésükkor eldőlt: mindketten 1 héttel korábban érkeztek. 🙂
Mit tehet ilyenkor a szülő? Megpróbál egy tiszta lapot keríteni, és azzal indítani. Erre az elhatározásra pedig egészen pontosan akkor jutottam, amikor Nagyobbik Picinykém beiratkozott a könyvtárba múlt szombaton.
A tiszta lap ebben az esetben a bejárati ajtónkat (is) jelenti, melyet több mint egy éve már bemázoltam táblafestékkel (leírása itt olvasható).
Itt pedig a további hozzávalók:
