Azt már többször is érzékeltettem, hogy minő lelkesedéssel tudok megkaparintani egy-egy kuka mellé “kiállított lomot”, melyet aztán vigyorral az arcomon, indiánszökdeléseket imitálva hazaszállítok.
Közel egyenrangú örömforrásnak tekinthető, ha a kacatot valaki más bányássza ki, majd átnyújtá nékem. Mert tudja, hogy szeretem.
A lomot.
És azt is, aki odaadta. 🙂
Ugye milyen gyönyörű?!
Maszkolóval elválasztottam a csíkokat, majd a közöket különböző színűre festettem. Az alap felső felét pedig fehérre mázoltam.
Szeretem, ha egy régi használati tárgy a későbbiekben is valamilyen funkciót tölt be. Mégiscsak ezért jött létre.
És most mondhatnám, hogy ezennel egy újabb áthúzás következik a listáról, de így nem lenne igaz (csak félig húzhatok át egy pontot):
Amennyiben tetszett a bejegyzésem, és kíváncsi vagy, hogy miként alakul konyhánk további sorsa, kérlek, csatlakozz facebook oldalamhoz is:
