Szelektív hulladékgyűjtők szelektálása
A minap Mignon felvetette a kis lakás – szelektív tárolás párosának problematikáját. No igen, az nem kérdés, hogy a szemetet külön kell válogatni. Ez tény.
De akkor most jöjjön a kérdés: Hogyan? Erre itt találjuk meg a választ.
És miként oldható ez meg kis hajlékunkban? Erre pedig lejjebb leljük meg a feleletet.
Mr. Ikea sok tervezője agyát megdolgoztatta, hogy aztán a legkülönbözőbb vásárlók igényének megfelelő tárolókat állítsák ki piacukra:
Ennek kicsit raktár jellegű kinézete van, de azzal, hogy egymásra helyezhetőek, máris sok helyet spórol az ember. A tompora viszont nem nevezhető a legnagyobb jóindulattal sem kicsinek. 🙂
Jelen tároló külső megjelenésébe még a legkritikusabb fitneszguru sem köthetne bele: lapos has, karcsú vonalvezetés. Még egy előny: gyorsan beilleszkedik bármilyen környezetbe.
Ezeket ha egy falon egymás alatt felakasztva tároljuk, akkor szintén nem foglalnak sok helyet. Nekünk egy hasonló változata van. Az csak keskenyebb táskákból áll (a képen a kagylós változat). Előnye, hogy a fülénél fogva lerángathatom a szelektív kukáig. 🙂
Ezt igaz, hogy eredetileg játéktárolónak szánták a kitalálói, de kis alapterülete miatt kiváló szelektív tároló is válhat belőle. Az pedig csak külön ráadás, ha valaki kedvenc időtöltése a hulladék válogatása. 🙂
Most pedig következzék pár példa arra az esetre, ha valaki van olyan szerencsés, és elrejtheti a konyhaszekrény ajtaja mögé:
Ennek az az előnye, hogy nem kell spéci szekrény. Az állványának köszönhetően akár a mosdó alatti szekrényben is könnyedén elhelyezhető.
Ha túl drágának találnánk az előbbi szerkezeteket, akkor itt egy egyszerű de nagyszerű megoldás, melyet Kómár Hanna
Tudatos vásárló-nak köszönhetünk.
A képre kattintva részletes leírást is találunk.
Tisztában vagyok vele, hogy ez nem szelektál, de több, hasáb formájú változatot egymás mögé helyezve célba érünk. 🙂
Ha pedig se a kamrában, se a konyhában nincs elegendő hely, akkor próbálkozzunk az előszobában:
Rakhatjuk a fogasok alá vagy mellé.
Egy szekrény alá becsúsztatva.
Vagy a cipősszekrény alá.
Vagy a bejárati ajtó melletti falra.
Ennek elkészítése a képre kattintva megtekinthető.
Szóval nézzünk alaposan szét a lakásban: szekrény alatt, szekrény mellett, szekrényben, falon… Biztos akad valahol egy kis hely a szelektív kukák számára. Nem is fontos ugyanazon helyiségben megoldani az összes tároló elhelyezését. Ha pedig tényleg nincs hely, akkor itt egy mentsvár:
Gyakran kell üríteni, de legalább nem foglal sok helyet. :))
A forrás a képekre kattintva megtekinthető.
Mindenkinek szép napot, és jó alkotást kívánok!