Evőeszköztartók újratöltve
Ki az, aki ne ismerné Szutyejev: Kispipi és kisréce című meséjét? Anno gyerekkoromban nekem is nagy kedvencem volt. Aztán közel két éve a gólya (vagy tyúkanyó?) a mi küszöbünkre helyezett egy csomagot, benne az előbbi szereplővel.
Persze pár elhanyagolható különbség felfedezhető a meseszereplő és kisebbik Picinykém között:
1. Testét nem toll borítja.
2. Mellső végtagjai nem szárnyak (bár néha úgy tud velük kalimpálni).
3. Tüdeje légzőfelülete nem csöves szerkezetű.
4. Szájnyílását nem csőrkávák veszik körül.
5. Vannak fogai (már 17 darabnál tart)
6. Nem tojással fog szaporodni, ha úgy 25-35 év múlva arra kerülne a sor.
Viszont a leglényegesebb tulajdonságukban egy csepp eltérés sem észlelhető: kedvenc szavajárásuk, melyet ugyanolyan lelkesen tudnak mondani: “Én is!”
Ez pedig vonatkozik a mosogatógépből az edények és egyebek kipakolására is. Én pedig ilyenkor gondosan rábízom a kanalakat, és szigorúan a teljesen életlen, bababarát kenőkéseket. És itt akadt egy kis probléma: Kisebbik Picinykém olyan vehemenciával zuttyantotta a helyükre az utóbbi áldozatokat, hogy azok tartói nem bírták a kiképzést.
|
Itt a korábban készített evőeszköztartónk.
Elkészítése itt olvasható. |
|
Egy idő után ilyen lyukak keletkeztek
a késtartó alján. |
Miután azt a világért sem szeretném, hogy csemetém ezt a jó tulajdonságát idő előtt kinője, ezért az üvegekkel kellett valamit kezdenem.
Íme a “picinykémbiztos” evőeszköztartónk használat közben:
Ui.:
Kedves Laura! Amennyiben szeretnél még befőttesüvegből lámpát készíteni, én szívesen postázom számodra az előbbiekben bemutatott változatot. Így a vezetéknek már nem kell lyukat fúrni :)).
