Ez tényleg csak egy ötlet lesz. Tudom, hogy nem egy spanyolviasz feltalálásához hasonlatos kaliberű találmány, de hátha valaki még rajtam kívül hasznát veszi. Mert azon is elgondolkodtam, hogy mást nem is érint ez a dolog. Lehet, hogy én vagyok egyedül az egész univerzumban azzal a problémával, hogy Picinykéim az elérhető magasságú képeken mutogatva tanulták meg előbb a családtagok nevét, majd a személyes névmások (főként az én, te és mi) használatát, amelynek következtében a fekete keretek jobbra és balra lettek forgatva, és végül tökéletesen megszerkesztett félkörök formájában rajzolódtak ki a fehér falon. De ha félrerakom az “egyedül vagyok az egész univerzumban ezzel a problémával” hipotézisemet, akkor azért arra sem vennék mérget, hogy valaki még rajtam kívül nem rukkolt elő ilyesmivel, ha más nem, legalább Martha néni (Martha Stewart).
No de akkor lássuk azt az tippet, mely a keretek falkarcolása ellen veszi fel a harcot:
 |
| Hozzávalók: székek lábára ajánlott öntapadós filc. |
 |
| Egy darab filclapot felszeletelek, majd a sarkokhoz ragasztom. |
Hogyha ezzel megvolnánk, akkor akasszuk fel a képeket a legnagyobb nyugalommal a helyére, és vegyünk végső búcsút a falon egykor kirajzolódó félköröktől :))
Picinykéim maximális terhelésnek vetették alá, és büszkén jelenthetem, bevált! 🙂
Úgy gondolom, hogy ez kölcsönös. 🙂
Mert Rád lehet számítani. 🙂
Jaj de aranyos vagy, hogy értékeled a “találmányomat” :)) Hát igen, a net világa tényleg azzal jár, hogy rájövünk, hogy többségében tényleg nem mi találtuk fel a spanyolviaszt. De az is lehet, hogy igen 😀 Viszont én ünnepélyesen megígérem, hogyha láttam is a “saját kitaláció”-dat máshol, akkor sem fogom elárulni. Így az illúziód megmarad 🙂
Ügyes! 🙂 Én is kitaláltam valamit. Meggyőződésem, hogy saját. És azon vacilálok, hogy ha megmutatom, akkor meddig marad meg az illúzióm?! Vagy mikor nyúlja le valaki, mint “saját” kitalációt?!