Kucorgó ÖKORGANIZÁCIÓ

F.Sz. lelki gyógyulásáért! (II. rész)

Előző alkalommal kiderítettük, hogy milyen probléma állhat F.Sz. nyugtalan közérzete és folytonosan visszatérő álmai hátterében. Miután a diagnózist felállítottam, következhetett a lelki gyógyulás felé vezető következő lépés, azaz a terápia.

F.Sz.-t kértem, hogy pontról pontra vizsgáljuk meg azokat a tényezőket, melyek a betegségét előidézhették. A kezelés során javasoltam, hogy a Káosz kialakulásának legapróbb részleteit is próbálja meg szinte képszerű pontossággal leírni. Ezzel a módszerrel nemcsak az ő, hanem az én, azaz terapeuta helyzetét is megkönnyítené, hiszen akkor elérnénk a következő lépéshez, a Káosz felszámolásához, vagyis a Rend felállításához.
A kezelés során olyan régen eltemetett dolgok kerültek a felszínre, amelyek még engem is megleptek.
F.Sz. képszerű megjelenítésén optimálisan láthatóak a probléma gyökerei. Lelkében tökéletes összevisszaság uralkodik.

 Korábban már mutattam, hogy gyógyszereket miként rendszereztem. Azóta is ott van az a karácsonyi fémdoboz, mely egy részüknek helyet adott. Egyik legnagyobb problémát a borotválkozós tükör jelentette. Pontosan a hajkefék előtt foglalt helyet. Ezt mind a fésülködős kellékek, mind a képmásunkat visszaadó tárgy rosszul viselte. Az előbbiek elmenekültek a bal oldali sarokba fekvő helyzetet felvéve, az utóbbi pedig az évek folyamán a lenti mélységbe menekült, melyet az ott helyet foglaló mosdókagylónk sem úszott meg nyomtalanul. Szerencsére anno négy darabos készletet vettünk, jelentem, ez az utolsó. 

Miután F.Sz.-szel megbeszéltük, hogy mi vezetett rossz közérzetének kialakulásához, elérkezettnek láttam az időt, hogy megerősítsem abbéli tudatában, hogy megvannak számára azok az adottságok és erőforrások, melyekkel képes leszámolni Káosszal, és elindulni Organizáció irányába.

Ezek után meg is tette az első lépéseket:

Címke készítése:

Hozzávalók: WC-papír guriga,
kisebb méretű csipeszek,
mintás papírok.
A gurigát kissé összenyomva, 1cm széles
darabokra vágtam.
Középen ék alakban kivágtam egy kis darabot.
Majd a két szeletet virág formában összeillesztettem
a bevágásoknál.
A mintás papírokból egy kisebb és egy nagyobb kört vágtam.

A nagyobb kört alulra, a kisebbet felülre ragasztottam.

Végül csipesszel rögzítettem egy dobozra.

F. Sz. a kezelések során egyre jobban érezte magát. Kértem, hogy képi pontossággal jelenítse meg jelenlegi lelki állapotát:
A fürdőszobai kellékek kategóriánként rendszerezve.

 

Tehát F. Sz. a gyógyulás útjára lépett, bár megadtam neki egy későbbi időpontot is kontroll céljából. Biztos, ami biztos! 🙂

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Én is híve vagyok az élményajándékozásnak (jó kifejezés). Színházjegy, hétvégi utazás, kirándulás, ilyesmi. :o)

  2. Örülök, hogy leírtad, mert az a legjobb megoldás, ha kevés a cucc. 🙂 Sajnos mi a betárazós típusú család vagyunk a fogyóeszközöket illetően. Ha van akció, akkor veszünk belőle többet (persze figyelembe véve, hogy legyen nekik hely) Én a többi dologgal vagyok úgy, mint te. Pl. gyerekjátékok, ruhák, stb. Nagyon sok játék van, pedig csak ünnepekre kapnak. Úgyhogy nemrég kitaláltam, hogy ezentúl élményt ajándékozunk a gyerekeknek (állatkert, Tropicarium, stb.)

  3. KisCsetresz says:

    Remélem, nem tűnök majd bunkónak. De 5 napja azon gondolkozom, hogy szabad vagy nem szabad leírni?! Én még úgy spórolok a hellyel, hogy semmiből sem veszek egyszerre többet. Sőt, most már az ünnepekre azt kértem a családtól, hogy közös ajándékok legyenek, mert így mondjuk nem fordul elő, hogy a férjem 3 arcszeszt kap, amit aztán hónapokig kerülgetünk.Amúgy persze az ötletek és az átalakulás épp ugyanúgy tetszik, mint máskor is!!! :o)

  4. Köszönöm :)! Számításim szerint a Panthenolunk mostanában ünnepelte 4. születésnapját (akkor csúnyán leégtem). Egyébként én is szeretem az állagát, szuper dolgokat lehet vele a bőrre “festeni”.

  5. de jó ötlet, gyönyörű a kivitelezés is. lehet még panthenolt kapni, vagy az egy ősi darab? imádtam kiskoromban az állagát.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!