| forrás |
Látom lelki szemeimmel, ahogy kis gyufásskatulyánk tapsvihar közepette fellibben a színpadra, majd zsebkendőjét morzsolgatva a meghatottságtól, a következőket rebegi bele a mikrofonjába:
“Köszönöm, köszönöm, köszönöm, hogy egy új szerepkörben is megcsillogtathatom tehetségemet! Szeretnék először is köszönetet mondani azoknak az embereknek, akik világra jövetelemben segédkeztek. Közöttük is a szívemnek legkedvesebb Irinyi János, az a magyar feltaláló, aki zajtalan és robbanásmentes változatomat hozta létre. Igen, egyesek szerint a kezdetekben kissé robbanékony természetem volt, és hát a szagom is hagyott maga után némi kívánnivalót. Na de ez már a múlté. Az 1820-as évektől kezdve lelkesen segédkezem asszonyoknak a sütés-főzésben, gyerekeknek logikai talányok feladásában, áramszünet esetén a világításban, és még sorolhatnám. És természetesen arról sem feledkezhetünk meg, hogy egyszer még egy mese “főszereplőjévé” is váltam Andersen jóvoltából. Ezek után biztos úgy érzik egy páran, hogy legújabb tevékenységem egy kissé alantas munkának számít, de nem én! Örülök, hogy egy új képességemet is megvillanthatom: mostantól WC-illatosítóként is funkcionálok! Na jó, az az “illatosítás” túlzásnak tűnik, viszont a szagok nagy részétől búcsút mondhatnak általam. Köszönöm még egyszer!”
Majd újabb tapsvihar közepette levonul a színpadról, és bemegy egyenesen a mellékhelyiségbe. Nálunk legalábbis ez történt :)!