Marcsa, a mosogatógépünk házikosztot kér!
Marcsa a minap bejelentette, hogy ő addig nem hajlandó tovább mosogatni, amíg nem kap szintén házikosztot. Mondtam neki, hogy adtam volna eddig is szívesen, de féltem, hogy nem fog neki ízleni. Erre azt válaszolta, hogy bízzam csak rá, majd ő eldönti, hogy ízlik-e neki vagy sem. Egyébként ha Julcsának (mosógépünk) “bejön”, akkor neki is biztosan. Én erre védekezésképpen azt feleltem, hogy a tálalása sem olyan gusztusos mint az “étterminek”. És erre mi volt a válasza? Őt bizony nem érdekli, hogy a köret és a díszítés a főfogás melyik oldalán és milyen formában helyezkedik el, és egyébként is vigyáznia kell saját magára, sőt, ha már a mindentudó vállalat A+ -ra teremtette őt, akkor kutya kötelessége a Földet is megóvnia, és ki tudja, hogy mit raknak ott az “étteremben” az ő ételébe! Én válaszul csak annyit mondtam, hogy nagyon kedves, hogy a bolygónkra is vigyázni szeretne, de még több millió tényező is közrejátszik ebben.
Komolyan mondom, néha olyan naiv tud lenni mint én :)! És egyébként lehet egy ilyen temperamentumos hölgynek ellenállni? Elkezdtem hát recepteket keresni.
Minden esetben ez (vagy ennek duplája) az alaprecept:

- 1 bögre bórax
- 1 bögre szódabikarbóna
- 1/4 bögre só
- 1/4 bögre citromsav
Ezt még meg lehet “fűszerezni” mosásonként néhány csepp citromolajjal vagy öko mosogatószerrel (ebből tényleg csak 1-2 cseppet).
Én igazából a keverékből kihagytam a bóraxot (kicsit tartok tőle, hogy mi van, ha a tányéron marad belőle), de eddig így is működik.
Sokan a mosogatógép aljába öntenek fél csésze ecetet. Én úgy gondolom, hogy az az első öblítésnél távozna is a helyszínről, úgyhogy inkább az öblítőtartályba öntök.
A keveréket légmentesen zárható edénybe tegyétek, mert nagyon hamar kősziklává válik. Ha esetleg most vásároltatok új cipőt, akkor a mellette lévő szilikagélt tartalmazó zacskót is rakjátok a por mellé, vagy rizst harisnyában. Ezek segítenek abban, hogy ne álljon össze a mosogatószer.
Marcsának minden mosogatás előtt adok egy kanállal, de ha nagyon piszkosak az edények, akkor kettővel.
Eddig ízlik neki :)!
Azóta találtam egy zseniális receptet Ökoanyunál is: 2 teáskanál citromsav, és 1 teáskanál szódabikarbóna. Külön porciózva, mert ha korábban keverjük ki, akkor összeáll a szer.