Kucorgó ÖKORGANIZÁCIÓ

Csomagolópapírok tárolása

Ha felszereltük magunkat az elkövetkezendő évekre elég csomagolópapírral, és összegyűjtöttük a rokonságtól kapott tasakokat, melyekben mellékesen ajándékok bújtak meg, akkor vigyázzunk rájuk nagyon, hogy újra bekerüljenek a körforgásba, és soha többé ne kelljen vásárolnunk, hiszen így környezetünket is óvjuk. (Egyébként én ha hagyományos csomagolópapírban kapom az ajándékot, akkor képes vagyok utána kivasalni, hogy újra tudjam hasznosítani)
Én már az elmúlt alkalommal megmutattam, hogy miként jártam el az irányukba (megtekinthető itt)
És íme még egy pár ötlet, hogy hogyan tudjuk a csomagolópapírok épségét megőrizni.

Tárolásukra vannak spéci szerkezetek, melyek boltokban megvásárolhatók, – gondolom – nem csekély áron:

Storage Smarts
forrás

Aztán vannak leleményes hölgyek, akik saját maguk és kreativitásuk által megoldják a tárolásukat:

Ez egy Wrap
forrás
forrás

forrás
Gift Wrap Szalag és Ajándék Táska
forrás
forrás

Természetesen nem maradhatnak ki olyan tárolók, melyeknek korábban nem ezt a funkciót szánták:

forrás
Egykori CD-tartó…
forrás
Egykor kalaptartó…
forrás
Kihúzható fogas függőleges változatban rögzítve, no és alatta hajdanán esernyők tartására szolgáló kosár.

 

csomagolópapír tárolás
forrás
Felfordított bárszék görgőkkel és zsebekkel ellátva. A “forrás”-ra kattintva az elkészítése is pontról pontra nyomon követhető.

Ajándék csomagolás ötletek
forrás
Még a piknik kosár is új szerepet kapott. 

   

Fóliázás tárolás: Ikea
forrás
Ez és az alább következő indulhatna Ikea hack kategóriában is. Bygel sín, melyhez csipeszekkel rögzítették a tekercseket. 
Csomagoló papír tárolása
 forrás
 Itt pedig az általam is bemutatott Rationell Variera műanyag zsák adagoló.

És végül következzék két példa a legolcsóbb tárolási megoldásra, melyhez pusztán egy sarokra vagy mélyedésre, csavarokra és gumira van szükségünk:

forrás
forrás

Kamraajtóból rendszerező

Mielőtt rátérnék a címre, kanyarodjunk el egy picinykét arra a témára, hogy miként is készülődünk össze nyaralás előtt:
1. Összekészítem a ruhákat és egyéb, a nyaralás örömét és zavartalan leforgását segítő tárgyakat.
2. Előveszem a bőröndöket.
3. Kiveszem belőlük a csomagolópapírokat.
No és itt álljunk meg egy szóra! – szólhatnánk Grétsy Lászlónak, de ebben az esetben nem egy nyelvtani kérdést szegeznénk neki, hanem egy fogalomzavart kéne tisztáznia. Azaz hogy kerülnek a bőröndbe a csomagolópapírok? A válaszok pedig a következők lehetnének:
1. Fogalmam sincs (+ vállrándítás)
2. Olyan sok csomagolópapírt vásárolt az illető, hogy csak egy bőröndben tudta elhozni a boltból.
3. Nem volt máshol hely, kizárólag csak ebben a hatalmas kofferben.
A helyes válasz hölgyeim és uraim a hármas számú pontban leledzik! Praktikus, nem?! Itt most nincs választási lehetőség, mert egyértelműen NEM! Főként mikor többségében indulás előtt jut eszembe, hogy az ajándékot be is kéne tenni egy meglepetést leplező tasakba.

Úgyhogy következzék, hogyan is oldottam meg ezt a problémát (rögtön az elején megjegyezném, hogy az alább ismertetett tárolási módok többsége nem az én agyszüleményem, de már annyi feldolgozásban keringenek a neten, hogy az első forrást nem sikerült kiderítenem):

Íme a bőrönd csomagolópapírokkal megpakolva.
Jelzem, ez tényleg egy hatalmas koffer!
Milyen tárgyak szükségesek a rendellenesség rendbe tételéhez?

BYGEL Drótkosár IKEA BYGEL sínre akasztható, falra vagy a konyhaszekrény keretére, ajtajára erősíthető. Helytakarékos megoldás a munkalapon.RATIONELL VARIERA Műanyag zsák adagoló IKEA Ideális műanyag zacskók, WC papír vagy konyhai papírtörlők, kesztyűk, zoknik, stb. tárolására.
Egy BYGEL drótkosár, egy kamraajtó (már egy műanyag fóliaadagolóval felszerelve), és egy RATIONELL VARIERA műanyag zsák adagoló

A fent ismertetett tárgyakat, valamint egy ősi, még az elmúlt évezredből nálunk maradt drótkosarat csavarral rögzítettem az ajtónk belső oldalára. A nagyobb tasakok ledőlésének megelőzésére egy gumit feszítettem ki eléjük.

A BYGEL drótkosárról leszedtem az akasztó részt, és szintén egy nagyobb fejű csavarral rögzítettem:

Aztán azt vettem észre, hogy az a régi műanyag fóliatartó olyan kis szerencsétlen látványt nyújt a sok színes papír között, ezért valamivel fel kéne dobni.

Így esett a választásom a virágos csomagolópapírra,
amivel anno a  fürdőszobaszekrény ajtaját  is bevontam.

Kivágtam a kis virágokat, majd ragasztóval rögzítettem. 

A tartóssága miatt nem árt dekupázs ragasztóval
még egy réteget felvinni a virágos rétre 🙂

Hát most nem jobb az összhatás?

Ui.: A tekercses csomagolópapírokat dekoráció céljából vásároltam. Egyébként tasakokba szoktunk csomagolni, melyek többsége előbb-utóbb visszajut eredeti tulajdonosához. Ez sokkal környezetkímélőbb megoldás.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!