Kucorgó ÖKORGANIZÁCIÓ

Mit tegyünk, ha nincs előszobánk II.?

Az  előző bejegyzésemben mutattam egy pár cipőtárolási megoldást arra a problémára, ha előszoba helyett csupán egy szűkös folyosó adatott meg számunkra. Korábban pedig a kabáttárolás rejtelmeibe nyerhettünk rövid bepillantást. Most pedig következzenek azok a tárgyak, melyeknek az esetek többségében szintén az előtér ad otthont.


forrás
Igen, ezek tényleg cipők, de ők kimaradtak az előzőekből. Szóval itt láthatunk egy ikeás kabáttartót, mely a padlóhoz közelebb került mint a plafonhoz. Hát akkor rakjunk rá lábbelit 🙂



Photobucket
forrás
Ki mondta, hogy csak a kabátokat lehet vállfára akasztani? A forrás gombra kattintva a topánkák tulajdonosa képről képre bemutatja, miként lehet ezen tárolókat elkészíteni.



Pinned Image
forrás
És hogyha már így közbejöttek a vállfák, akkor még egy ötlet: ha még annyi helyünk sincs, hogy a kabátokat a falra akasszuk, akkor ez egy tökéletes megoldás lehet. Így sokkal jobban hozzásimul a falhoz a dzsekink mintha fogason lógna.

Pinned Image
forrás
Ha kifestettük az előszobát, akkor a festékes dobozunkat gondosan mossuk ki, majd erősítsük a falra. Kesztyű, sál, napszemüveg, vagy akár levelek, csekkek számára is ideális helynek tűnik.



előszoba lakberendezése
forrás
Ha épp nincs üres festékes dobozunk, akkor szerezzünk be egy pár kartoncsövet.
Pinned Image
forrás
Na jó, ezekbe valószínűleg a kötött téli sálam csak darabolva férne be, de azt kivéve elnyeli a kulcsokat, napszemüveget, mobilt, leveleket, pénztárcákat, és egyéb kisebb dolgot, melyet indulás előtt visz magával az ember. És most jön a legjobb: ezek levágott fenekű műanyag műzlistálkákból lettek kialakítva. Egy kis fehér festék, piros számok a tárolók mellett, és voilá, készen van a dizájnos előszobánk!



forrás
Ha annyira szűkös a hely, hogy egy esernyőtartót sem tudunk elhelyezni a padlón, akkor fektessük fel esernyőnket két bútorgombra a falon :).


 Itt szintén egy szűkösebb folyosón kellett tárolókat kialakítani. Minden családtagnak van egy zsákja és akasztója. A tulajdonosok biztosra mentek, hogy ne keveredjenek össze a gyerekek dolgai: legfelül egy fénykép, alatta egy kezdőbetű jelzi, hogy melyik tároló kié.

Szintén megvan mindenkinek a saját, névvel ellátott zsákja a nevével ellátva. Alatta  a teendők listája.

 

Initial baskets and child
forrás
 Itt csak a kezdőbetűk jelzik, hogy melyik kié:)

forrás
Tudom, ez egy gyerekszoba, de ez az abszolút kedvenc. Olyannyira, hogy az előszobánkban meg is akartam valósítani. A terv azonban egy apró hibába ütközött: a nyitott szekrényajtónk útját állta volna a kosaraknak. Ha nagyobb belmagasságú lakásunk lenne, akkor tutira ilyen plafonról lelógó kosarakban tárolnánk a sálainkat, kesztyűinket és még ki tudja mit 🙂


  

Mit tegyünk, ha nincs előszobánk?

A héten megkaptam az első hivatalos olvasói levelemet, melyben tanácsot kérnek tőlem. Annyira jó kimondani és leírni: olvasói levél! Megígérem, most említem utoljára, hogy olvasói levél: szóval olvasói levél :). És hogyha már annyiszor felvetettem ebben  a két sorban, hogy olvasó levél (tényleg ez volt az utolsó), akkor ideje azt is bevallanom, hogy igazából “csak” megjegyzés volt. Na de kérem, mi emberek egy megjegyzést mivégre degradálunk egy levélhez képest! Ezért én egy szintre helyeztem a kettőt, és ezzel a téma le is van zárva. 🙂
Persze a kérdés feltevőjét is meg kell említenem, akinek lelkes olvasója vagyok: Ő Laura, aki sublótja fiókjából számtalan gyönyörű dolgot varázsol elő. Na jó, igazából nem folytat semmilyen bűbáj tevékenységet, “csak” varr, barkácsol, fest, csiszol, átalakít, megszépít, újragondol. Bár amilyen profi szinten végzi, lehet, hogy mégiscsak valami boszorkányság folyik a háttérben?!
A fent megnevezett hölgyemény pedig a következő problémába ütközött: egy olyan albérlet adatott meg számukra, ahová anno az építész nem adatott előszobát! Jó mi?! Akkor most mit kezdjenek azokkal a fránya cipőkkel? Mutatok egy pár ötletet:
  

want-need-35
forrás
Ez az abszolút kedvenc! Olyannyira, hogy tovább is gondoltam: hogy a fal ne nézzen ki egy idő után úgy mint a föld, ezért én lefestett, lábnyomokkal díszített deszkákra erősíteném a gumikat.

Pinned Image
forrás
Aki nincs híján magassarkú topánkáknak, akár fali dekorációt is készíthet belőlük holkerlécek segítségével.

 

Hang High Heels on a Kitchen Rod
forrás

Még egyszerűbb megvalósítani az előbbi tárolási módot ikeás Bygel sínekkel.
forrás
Ha kisebb gyerkőcök vannak otthonunkban, akkor nem árt a szutykos cipőket feljebb helyezni. Ilyen emeletes polcokkal meg is lehet oldani ezt a problémát, de azért nem árt a cipők alá tálcát helyezni a lecsöpögő sár végett. Mondjuk egy ilyet is készíthetünk.
forrás

Ha már polcokról beszélünk… Itt egy tányértartó vagy könyvtartó polcot gondoltak újra.
Pinned Image
forrás
Ha a cipőinket beékeljük két léc közé, akkor még sok faanyagra sincs szükségünk. A forrásra kattintva az elkészítését is megnézhetjük.

Build a Shoe Organizer
forrás
Itt szintén az előbbi eljárás szerint vannak a lábbelik tárolva. Ennek elkészítését a “forrás” linkre kattintva meg is tekinthetjük.

forrás

Ha nincs kedvünk barkácsolni, akkor szerezzünk egy raklapot, melynek népszerűsége a lakberendezés világában töretlen. 

forrás

Gumicsizmák tárolása falon. Hát… amennyiben közvetlen használat után tesszük a helyükre, akkor az alsó sorban találhatók tulajdonosai ne csodálkozzanak azon, ha a következő alkalommal vizes lesz a zoknijuk :).

Pinned Image
forrás

Itt PVC-csövekből készítettek cipőtárolót. Ez akár üres festékes dobozokkal is megvalósítható. Elszórtan felfúrva a falra, ahol épp van hely.

forrás
Ha a falainkat már beborítottuk cipellőinkkel, akkor jöjjenek az ajtók!

forrás
Átlátszó tároló, hogy tudjuk mi hol van!
forrás

Pinned Image
forrás

Pinned Image
Ez a ráadás arra az esetre, ha lenne egy nagy termetű mókusunk, aki netalántán kölcsönadná cipőink számára a “kerekét”. 🙂

Lábtörlő-körkép

Bevallom, most sem a hagyományos, boltban kapható termékeket fogom bemutatni. Lássunk azoknál pár extrábbat, olcsóbbat, melyeket akár saját magunk is elkészíthetünk.

 

Pinned Image
forrás

Felkelünk a puha, karfás fotelból. Elindulunk a bejárati ajtó felé. Szépen, lassan, ne kapkodjunk. Szemünk is kezd hozzászokni a beáradó fényhez. És végül, hogyha már végtagjaink bejáratódtak, az akklimatizálódási folyamat végén itt ez a szőnyeg. Még egy utolsó esély, hogy megszokjuk a természet közelségét.



mérleges lábtörlő
forrás
Ezt kimondottam fogyókúrázóknak ajánlom. Indulás előtt ráállunk, futunk egy kört a Duna-parton, hazaérve újra ráállunk, konstatáljuk a különbözetet, majd átváltjuk kalóriába, és végül ennek értékét elfogyasztjuk sütiben. Na jó, fogyni nem fogyunk, de legalább nem hízunk.
Pinned Image
forrás
Most ha kissé szórakozott lennék, akkor megkérdezhetném, hogy az ajtó melyik oldalán is állok? De most komolyan, mikor kell lábat törölnöm? Amikor kilépek a kertbe, vagy amikor bejövök onnan?
Kérem, tessék vigyázni, nehogy a házból sarat hordjon ki cipőjével a veteményeskertbe :)!

 



forrás

Ha megkérdeznék tőlem, hogy mit kezdenék 12db övvel, akkor mondjuk ezeket válaszolnám: felcsatolnám tárolódobozra dísznek; átkötnék velük párnákat; könyvtári leselejtezett könyveket fognék össze velük, hogy aztán mint ülőalkalmatosság éljenek tovább; vagy ékszertartót készítenék belőlük. De speciel a lábtörlő nem jutna eszembe ;).



Pinned Image
forrás

A dugós lábtörlő alteregója. Ha a parafadugónk elfogyott, akkor mehetünk fát aprítani.

Pinned Image
forrás

Ráadás I. Amikor a lábtörlő a kandalló felett végzi.

forrás
Ráadás II. Amikor a lábtörlő a gyomrunkban végzi, és még ízlik is.

Mit kezdjünk egy rakat kaviccsal?

A Homokvár bejegyzésnél azt nem említettem, hogy a 20 kg követ természetesen hazaszállítottuk. Pontosabban Ő nagyobbik Picinykém segítségével a bejárati ajtónkig is felcipelte, melynek munkamegosztása a következő volt: 19 kg a férjem részéről, 1 kg a gyerkőc részéről (én a 10,5 kg-os kisebbik Picinykénket szállítottam).
Súlyelosztás férjem részéről: nem cicózunk, 19 kg-ot egy kézzel; csemetém részéről: 2 kő kenguruzsebbe, 1-1 kő nadrágzsebbe, 1-1 kő kabátzsebbe. Még a cipőjével is próbálkozott volna “ha a homoknál bevált” alapon, de aztán rájött, hogy a kavics nagyobb és tömörebb, az ő cipője pedig pici, de az apjáéba biztos beleférne :).
Szóval azok után, hogy ezek a drágák felvonszolták a negyedikre, nekem nem volt képem azt mondani, hogy bocsi, de mit kezdjek 20 kg kővel?
Persze számtalan lehetőség lakozik bennük. Egyszerűbb megoldás, ha a Stonehenge kicsinyített mását építjük meg.

Bonyolultabb megoldás ha a Budai várét (itt már komoly farigcsálásra, kőpattintgatásra van szükség).

Legegyszerűbb megoldás pedig ennek tűnt:
Öreg, műanyag lábtörlőnkre bitang erős ragasztóval rögzítettem a kavicsokat. 

Igen, egy lábtörlő. De csak azért, mert kinek van helye a Budai vár számára – még ha kicsinyített is – a lakásában?! 😉

Homokvár

Süt a nap, hazafelé az oviból nagyobbik Picinykém rágja a fülemet, hogy menjünk be a játszótérre. Beleegyezem. Leülök a homokozó szélére (igazából az egész játszótér egy hatalmas homokozó, EU-komform). Csemetém pedig megy, kúszik, mászik, hentereg, kecmereg, hempereg, hever, fetreng, elterül, elfekszik, gurul, gördül, lóg, huppan, puffan, hintázik, ugrál, ugrándozik, szökdel, szökell, kurjongat, rikoltozik, kiáltozik, üvölt, harsog, csúszdázik, libikókázik…..
Eltelik két óra. Ideje hazamenni. Beleegyezik. A lépcsőházunk csak pár lépésre van. Elindulunk felfelé (negyediken lakunk, nincs lift). És az én Picinykém, aki egyébként emeletről emeletre szökell felfelé, most csak vánszorog. Biztos elfáradt szegénykém.
Felérünk, levesszük a bal cipőt, fél kiló homok ömlik ki. Levesszük a jobb cipőt, újabb fél kiló homok ki. Nadrág le, mindkét zsebből együttvéve egy kiló homok ki. Felsőjén természetesen egy hatalmas kenguruzseb, az két kiló homokot jelent jelen esetben.
Ezek után pedig bemegy a nappaliba, és kúszik,mászik, hentereg, kecmereg, hempereg, hever, fetreng, elterül, elfekszik, gurul….
Én pedig ott állok öt kiló (az én cipőimben is volt fél-fél kiló) homok közepén, és azon gondolkodom, hogy milyen nehéz lehetett ezzel a súllyal felmászni a negyedikre (erős legénykém van :), és hogy mit kezdjek vele?
Ekkor eszembe jutott, hogy láttam egyszer egy ilyet:

Pinned Image
cipőtartó vizes bakancsoknak

és arra gondoltam, hogy a kövek között még elférne egy kis homok :). Előbányásztam egy régi, karcos tepsimet, gondoltam ez jó lesz alapnak, majd nosza rajta, irány a közeli kavicsbánya.

Vittem a tepsit is, biztos, ami biztos!
Miután Picinykéimmel összegyűjtöttünk 20 kg követ, találtam egy gyönyörű fehér kagylót, és még a tepsiben is jól mutatott. Újabb 1 óra, hogy még több tűt (azaz kagylót) keressünk a szénakazalban (azaz kavicshegységben).
És tádááááám, ez lett a végeredmény:

Egy tepsi kagylókkal megpakolva.
Fogyasztása csak erős gyormrúaknak 🙂
Azért még a 20kg követ is hazavittük, hátha jó lesz valamire.

A homokon kívül (ma esik az eső, úgyhogy még szűz a homokot illetően) cipőtárolásra is alkalmas:

 Homok és kagyló páros. Jól hangzik, nem?! Idén úgysem megyünk újfent a tenger mellé, majd kárpótlásul néha nézegetem a homoktároló cipőtartónkat :).


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!