Kucorgó ÖKORGANIZÁCIÓ

A "sántító" lebegő könyvespolcok

Lebegj! – mondám, és miután Ő összességében fogalmam sincs darabszámú csavart fúrt a falba, lebegett is.

Igaz, egy szösszenetnyit sántít a dolog. Sőt ha egészen hivatalos formába csomagolnám a tényeket, akkor a következőképp hangzana:
Lebegő polc tanúsítványának kérelmét elutasítottuk! Fellebbezési kérelemmel forduljon X.Y-hoz.
Indokként pedig az alábbiak lennének felsorolva:
1. Amennyiben egy szemfüles látogató alulról tekintene fel rá, akkor rögtön kiderülne a turpisság.
2. Konzolok tartják. (Ők, azaz az ítélőbizottság tagjai is tudnak órák hosszat “lebegni” úgy, ha közben ülepük egy széket érint.)

Végül a fellebbezésnél X.Y. megsajnált (mázlim volt, egy vajszívű elbírálóhoz került). Elfogadta az indokomat, amit az 1. pont ellen hoztam fel:
Miután az átlagmagasság ma (?) a nők esetén 164 cm, míg a férfiak esetén 176 cm körül mozog, ezért igen kicsi a valószínűsége annak, hogy észrevegyék a turpisságot. És a lebukás veszélye évről évre csökken az akcelerációnak köszönhetően. Még egy pár évtized, és egy 3 éves gyerkőc is már csak felülről tekint le reá. 🙂
Őszintén szólva a 2. pont ellen ismertetett indokom igencsak gyenge lábakon mozog. Mindössze annyit sikerült felhoznom, hogy a konzolok fehérek és látványra belesimulnak a falba, és ha ez nem lenne elég, akkor még több tucat könyv is takarja.

Hajszál híján, de nyertem. Jelenleg pedig folyamatban van a vastag polcot elismertető tanúsítvány. Ugyanis az is sántít. 🙂

Most pedig következzék az “attrakció”!

PICT0018Első lépésként Ő felfúrta a konzolokat. Nagyon nem irigyeltem. Főként mikor a radiátorcsőnél luggatta a falat. 😉

 

 

PICT0013De legalább a polcok méretre vágásával nem kellett szöszmötölni, azt a barkácsáruház elintézte helyettünk. Fehér bútorlapot vágattunk le, melynek az aljára 2 cm vastagságú és 4 cm széles építőfát fúrtunk fel (pontosabban volt egy rakat ágyrácsból eredeztethető lécünk) ……

 

 

PICT0043… erre azért volt szükség, hogy a 4 cm széles, 0,5 cm vastagságú takarólécet hozzá tudjam ragasztani.

 

 

PICT0047Itt már szépen alakul a dolog. A takarólécek is a helyükre kerültek. Végső simításként lekentem Annie Sloan dark waxszal (Magyarországon Enikőnél szerezhető be.).

 

PICT0158-002És mondám: Lebegj! 🙂

 

PICT0164-001Hamarosan pedig megmutatom teljes egészében az ablak alatti részt. 😉

 

Mindenkinek szép napot és jó alkotást kívánok!

Címkék: , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!