Kucorgó ÖKORGANIZÁCIÓ

Száguldás egy szivárványon

Kisebbik Picinykém 3 és fél évvel ezelőtt nőnemű lényként (ebben az esetben a lény olyan személy, aki non-stop bérlettel ingázik az angyali és ördögi lét között)  látta meg a napvilágot. Hölgyemény mivoltának külsőségekben tökéletesen eleget is tesz: hosszú haj, nagy szemek, csábos pillák, eperke száj, csak és kizárólag szoknya, lehetőleg rózsaszínben és csillogó-villogó kütyükkel felszerelve. 

Ugyanakkor villanydróton egyensúlyozva hessegetné el a megfáradt galambokat, puszta kézzel segítené át a másvilágra a családjára támadó darazsakat, a mászóka legmagasabb pontján hajtaná álomra a fejét, lábbal kényszerítené megállásra a zebrákat figyelemre sem méltató autókat (idézet egy korábbi irományomból)… 

… és imádja a száguldást. Ezt a tevékenységet jelenleg egy futóbrigán végzi, melyet Nagyobbik Picinykém adományozott számára. Kissé viseltes… És kék….

Volt. 🙂

 

 

PICT0176Íme a kissé kopottas bringa, az ülőrész anyaga szigszalaggal megerősítve. 🙂

 

 

PICT0180Első körben leszereltem az ülőrészt, alaposan lecsutakoltam a biciklit, majd a dekortapasszal elkezdtem bevonni. Én innen rendeltem.

PICT0184A széleket szikével (sniccerrel) alakítottam a megfelelő formára.

PICT0005A kerekeknél lecsiszoltam a festéket, majd utána ragasztottam rá a mintát.

PICT0026A végén kétszer lekentem vizes bázisú lakkal (én parkettalakkot használtam), hogy még jobban bírja a gyűrődést.

PICT0032Majd a csavarok helyénél kilyukasztottam a tapaszt szintén szikével.

PICT0041Utána következett az ülőrész renoválása. Papíron megrajzoltam a formát, majd az a szivacsra és az anyagra helyezve körberajzoltam. A szivacsot pont akkorára kell vágni, a műbőrt viszont 3-4 cm-rel nagyobbra.

PICT0055

A szivacsot felragasztottam a fára, majd következett az anyag. Ezt kárpitos tűzőgéppel rögzítettem. Előbb a hosszanti, egyenes felén, jól kihúzva az anyagot, majd a végeken….

PICT0062A lekerekítés miatt több kapocsra volt szükség. :))

PICT0069Itt pedig a végeredmény. A kék fogantyú és kerék miatt én is ráerősítettem a kékekkel, hogy ne legyen túl erős a kontraszt. Műbőrt is azért választottam drapp színben, hogy viszonylag semleges területen maradjak vele.

Meg azért mert ezen kívül csak fekete színben árultak. :))

PICT0078

PICT0085

A felavatás.

Kisebbik kivételesen gatyóban, de a rózsaszín nem hiányozhat. 🙂

Mindenkinek szép napot és jó alkotást kívánok!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!