Kucorgó ÖKORGANIZÁCIÓ

Konyhatuning: kávédaráló más szerepben

Azt már többször is érzékeltettem, hogy minő lelkesedéssel tudok megkaparintani egy-egy kuka mellé “kiállított lomot”, melyet aztán vigyorral az arcomon, indiánszökdeléseket imitálva hazaszállítok.

Közel egyenrangú örömforrásnak tekinthető, ha a kacatot valaki más bányássza ki, majd átnyújtá nékem. Mert tudja, hogy szeretem.

A lomot.

És azt is, aki odaadta. 🙂

 

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERAEz egy kávédaráló volt fénykorában.

Ugye milyen gyönyörű?!

 

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERAElső lépésként leszedtem a daráló részt az alapról, majd nekiestem mindkettő csiszolásának (illetve a fém részen a festék kaparásának is). És takarításának (azt inkább nem is részletezem, hogy a daráló belsejében milyen érdekes képződményekre bukkantam).

 

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERAMiután végeztem az előbbi metódussal, ezt az eredményt kaptam.

 

 

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERAKövetkezhetett a kedvenc részem: a festés. Naná, hogy csíkos mintában gondolkodtam.  🙂

Maszkolóval elválasztottam a csíkokat, majd a közöket különböző színűre festettem. Az alap felső felét pedig fehérre mázoltam.

 

 

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERAVégül ezt az eredményt kaptam.

Szeretem, ha egy régi használati tárgy a későbbiekben is valamilyen funkciót tölt be. Mégiscsak ezért jött létre.

 

 

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERAÍgy lett a kávédarálóból befőttes gumi tároló. 🙂

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

És most mondhatnám, hogy ezennel egy újabb áthúzás következik a listáról, de így nem lenne igaz (csak félig húzhatok át egy pontot):

Amennyiben tetszett a bejegyzésem, és kíváncsi vagy, hogy miként alakul konyhánk további sorsa, kérlek, csatlakozz facebook oldalamhoz is:

Kucorgó ÖKORGANIZÁCIÓ

 Mindenkinek szép napot és jó alkotást kívánok!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Kucorgó anyámkája says: (előzmény @hellomoncsi)

    A golyórágó nagy lenne hozzá, de francia drazsé tényleg jól mutatna benne. Csak az lenne a hátulütője, hogy folyamatosan üres lenne (cirka 2 perc alatt betermelek egy zacskóval). A befőttes guminál ez a veszély nem fenyeget. Soha nem fanyalodnék rá. :))

  2. hellomoncsi says:

    Ezekkel a csíkokkal én golyórágót vagy színes cukorkát tartanék benne 😉 De ez is jó persze, csak az olyan “cirkuszos” lenne 😀


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!