Kucorgó ÖKORGANIZÁCIÓ

Konyhatuning: start!

Főként karácsony és áldott állapotú időszakaimban szokott az egyébként is nagy lángon égő fészekrakó ösztönöm még tüzesebb formát ölteni. A gócpont pedig rendszerint a konyha. Minden évben elhatározom, hogy felteszem az i-re a pontot.  Soha nem sikerül : az a nyavalyás pont sok piciből áll össze.

Decemberben  már egy pár dolgot elvégeztünk eme helyiségben (és most nem a pulykasütésre gondolok),  januárban pedig ha törik, ha szakad, akkor is lesz pont. Addig pedig hegyezem a tollvégemet. 🙂

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERAÍme a konyhánk 2007 nyarán.  Már némileg nekiestünk a bontásnak, mikor eszünkbe ötlött, hogy ezt a pompás darabot érdemes az utókor számára is megörökíteni. A konyhapult felett volt még két darab kétajtós szekrény.

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERAEz a kép pár hónappal később készült: 2007 őszén. A konyhaszekrényt én terveztem, és asztalossal készíttettük el (kb. ikeás árban dolgozott).

 

Itt pedig egy olyan kép szerepelne, mely jelenlegi formáját tükrözné a konyhánknak. De miután tényleg közel a cél, ezért nem mutatok róla fotót. Csak hogy izgalmasabb legyen kivárni. 🙂

 

Helyette egy lista a tennivalókról:

  • munkapult cseréje a mosogató melletti részeken
  • mosogató és környékének kérdése
  • mélyfiók rendszerezése
  • munkapult növelése
  • hűtőszekrény és környéke
  • szőnyeg ?
  • kamraajtó
  • kenyértartó
  • takarítás
  • renoválás
  • dekoráció
  • cseppfelfogó rész
  • fűszerek?
  • címkék
  • csepegtető tálca
  • szagelszívó burkolata

 

 

Itt pedig egy lista azokról a teendőkről, melyet az utóbbi két évben kipipálhattam (főként a rendszerezés kategóriában):

Az evőeszközök kérdése ezzel az ikea hack-kel megoldódott. Leírása itt található

A kihúzható szemetesünket azóta is imádom. Már ha lehet egy kukát imádni. 🙂 Elkészítése ezen a linken.

A kisebb fiókok rendszerzéséről itt lehet olvasni, a mélyfiókról pedig ezen a linken.

Ez a késtartó hihetetlenül nagy találmány. Alig foglal helyet, és 10-15 darab vágóeszköz is elfér benne. Az elkészítése pedig pofonegyszerű (ide kattintva a leíráshoz érkezünk)

Nálunk a fedők tárolása maga volt a rémálom. Egészen addig, amíg ez az ötlet meg nem született.

Egy ideje az orvosságok is megtalálták a helyüket. Leírásuk itt.

Utoljára pedig egy dekorációs elem került sorra hűtőnk személyében.

 

Amennyiben tetszett a bejegyzésem, és kíváncsi vagy, hogy miként alakul konyhánk további sorsa, kérlek, csatlakozz facebook oldalamhoz is:

Kucorgó ÖKORGANIZÁCIÓ

Mindenkinek szép napot és jó alkotást kívánok!

Címkék: , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!