Kucorgó ÖKORGANIZÁCIÓ

A nagy műtét, avagy egy roló újragondolása

Kedves Olvasók!
A tegnapi nap során egy hosszadalmas operációt hajtottam végre. A műtőhelyiség az étkezőnk volt (egyébként is vannak nyugtató zöld színek a falon), az alany pedig az unalmasan hosszú sötétkék fürdőszobai rolónk. Mindenki nyugodjon meg, semmiféle szervi elváltozás nem állt a háttérben, mindössze hiúsági okok vezették sötétítőnket arra a döntésre, hogy végül a szikekés alá feküdjön.
Jelentem, a műtét jól sikerült, a beteg állapota is szépen javul, és ha lenne lába, akkor mondhatnám, hogy már a lábadozik. 🙂

És akkor most lássuk a tényeket. Szóval adott egy unalmas, sötétkék roló, amely gondolkodóba ejtett, hogy miként lehetne ezen tulajdonságain (na jó, inkább csak az unalmason) változtatni.

Először jött az ötlet, hogy sablonnal mintát festek rá. De az olyan sablonos :)) Aztán megláttam az inspiraciok.hu oldalon az alább szereplő rolót:

forrás

És innentől tudtam, hogy egy sniccerre van szükségem, amit aztán szerény városkánk boltjai nem tudtak a rendelkezésemre bocsátani. Még jó, hogy van orvos ismerősünk! Mit nekem sniccer, ha lehet orvosi szikém! :))
A műtétet természetesen gondos előkészületi munkálatok előzték meg, melynek lépései:

1. Kell egy szép minta. Nekem evidens volt, hogy a szüleim régi lakásából átmentett csempe lesz az, amely egyébként a fürdőszobaszekrényünk ajtaját is borítja (itt látható)

 

2. Ráragasztottam festőszalaggal egy átlátszó papírt, hogy a mintát átmásolhassam (csak a szegélyt, a virágokat nem):

 

3. Aztán következett egy újabb másolás, csak az már a rolóra indigópapír segítségével. Előtte precíz méricskéléssel, hogy középre essen a minta.

 

4. És végül az operáció:

Ahol zöld, ott már vágtam.
Ne felejtsünk el a roló alá olyan anyagot tenni,
melyben nem esik kár.
Én patchwork-ös alátétet használtam.

 

5. Íme az átplasztikázott fürdőszobai rolónk teljes pompájában:

Most pedig jöjjön pár kép, ha épp nincs a világítás felkapcsolva (egyébként ennek a varázsát az én gépem nem tudja visszaadni. Sokkal szebb élőben):

 

A háttérben tökéletesen kivehető az őszi színekben pompázó fa.

Most pedig 20 db bajusz forma vár az újrahasznosításra :)))

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Vagy valami véletlen során a két kivételt egymás közelébe sodorta az univerzum 🙂

  2. ez valami bloggersajátosság? mert én is így vagyok vele…

  3. Sublót says:

    Csatlakozom az előző hozzászólóhoz, úgyhogy csak annyit írok, igézően szép, sejtelmesen varázslatos lett. :DNagyon tetszik, na….

  4. Még szerencse, hogy vannak a kommentek, mert egyébként önbizalomhiányban szenvedek, úgyhogy állandó megerősítésre van szükségem. Biztos azért nem kreatív pályán kötöttem ki, mert akkor még nem volt a blog és a pozitív megjegyzések :))).

  5. KisCsetresz says:

    Lassan az a kihívás a kommentelésben, hogyan lehet mellőzni a “nagyon jó lett, csúcs, szuper” és hasonló jelzőket. Ma még az is eszembe jutott, hogy választottad az eredeti foglalkozásod ilyen kreatív vénával?!?!?! 🙂

  6. Én is imádom, ahogy átsüt rajta a fény. Állandóan a fürdőben lógok, csak hogy láthassam :)). Elég merev az anyag, nem hajlamos a rojtosodásra. A szélét is úgy vágtuk le anno méretre. Szóval szerintem nem kell fixálni, de ha mégis megindul, akkor szólok időben :))

  7. Egyszerűen zseniális! Gyönyörű, ahogy átragyog a mintákon a fény :)(csak zárójelben, ha valaha ilyesmire ragadtatnám magam: nem kell a lyukak szélét valamivel “fixálni”? Nem fog rojtosodni?)

  8. Köszi :)! A bajszokkal egyenlőre picinykéimet szórakoztatom: hol paraszt bácsi (lefelé konyul), hol huszár (felfelé pöndörödik) lesz belőlem :DD

  9. Ami says:

    Nagyon jó lett a roló! Kíváncsian várom, mi lesz a bajszok sorsa 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!