Kucorgó ÖKORGANIZÁCIÓ

A lebegő polc esete

Lebegj! – mondám, és miután Ő 4 darab csavart fúrt a falba, lebegett is.

Igaz, egy szösszenetnyit sántít a dolog. Sőt ha egészen hivatalos formába csomagolnám a tényeket, akkor a következőképp hangzana:
Lebegő polc tanúsítványának kérelmét elutasítottuk! Fellebbezési kérelemmel forduljon X.Y-hoz.
Indokként pedig az alábbiak lennének felsorolva:
1. Amennyiben egy szemfüles látogató alulról tekintene fel rá, akkor rögtön kiderülne a turpisság.
2. Három fal is körbeöleli. (Ők, azaz az ítélőbizottság tagjai is tudnak órák hosszat fél lábon állni, ha a fának dőlnek.)

Végül a fellebbezésnél X.Y. megsajnált (mázlim volt, egy vajszívű elbírálóhoz került). Elfogadta az indokomat, amit az 1. pont ellen hoztam fel:
Miután egy fajansz szaniter felett ál-lebeg, ezért a lebukás veszélye csak igen kis százalékban fenyegeti (ők az 1m alatti egyedek).
Őszintén szólva a 2. pont ellen nem tudtam mit felhozni. Tény, hogy a falak segítsége nélkül nem jött volna össze a mutatvány.
Szóval kicsit biceg ez a konzol nélkül csücsülök a falon dolog, de akkor is ott van!

És akkor most lássuk is az attrakció előkészületeit:

Szükséges hozzá: egy megfelelő hosszúságú polc, fűrész, csiszolópapír,
takaróléc, erős faragasztó. Igény szerint festék.
Miután a polcot megfelelő nagyságúra lefűrészeltük, a lehulló darabokból
kb. 2db 1-1,5cm-es részt levágunk, és csavarral rögzítjük a falra.

Ha ezzel megvolnánk, akkor ilyen látvány tárul elénk.
Közben a polcot és a polc szélességének megfelelő nagyságúra levágott
takarólécet lefestjük a kívánt árnyalatúra.
Nálunk a fehér volt a befutó.
Utána a polcot felhelyezzük a “konzolokra”.
Majd erős faragasztóval ráerősítjük az elejére a takarólécet.
Kb. 10 percig nekifeszültem (azalatt megköt a ragasztó), majd biztos ami biztos
festőszalaggal még hozzáragasztottam a teljes száradásig (24 óra)

Végül ráhelyeztem azt, ami miatt ez az egész meg lett építve.
Az orvosi táska elkészítése itt olvasható.

Hát nem gyönyörűen lebeg a drága? 🙂

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Minden a részletekben rejlik. Alul és felül is határokhoz igazodik :))

  2. Én azt néztem, hogy a táska legmagasabb pontja is még a csempe felső széle alatt marad úgy diszkréten. 🙂

  3. KisCsetresz says:

    Milyen precíz magasságba helyezted el a polcot, ha jól figyeltem a részletekre. 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!