Kucorgó ÖKORGANIZÁCIÓ

F. Sz. lelki gyógyulásáért! (III. rész második fele)

A tegnapi nap során már leírtam, hogy F.Sz örömmel újságolta az utóbbi terápia alkalmával, hogy a káosz feletti uralmat teljes mértékben tudja kezelni; ha érzi, hogy újra elő akar törni, akkor máris cselekszik a megfékezésére. Közérzete jó, visszatérő álmai megszűntek. Kidolgozott apró trükköket, hogy kedélyállapotát még inkább javítsa. Legutóbb az ajtóit vette kezelésbe. Az egyik ajtajának metamorfózisát már előző alkalommal megmutattam (F.Sz. lelki gyógyulásáért III. rész első fele).
Most pedig jöjjön a másik!

Felhasznált anyagok (pontosabban egy része, majd ajtónként részletesebben leírom):
  1. ezüst színű karton (eredetileg tükörfóliát szerettem volna, de azt nem leltem szerény városkánkban),
2. mintás csomagolópapír, 
                                        3. 45*45 cm-es vékony farostlemez (bútor hátuljára szokták rakni)
A farostlemez egyik felét csomagolópapírral,
a másikat az ezüst színű kartonnal vontam be (mivel az ajtónk mintás üvegből van, ezért az ezüstszínű került arra a felére).
A csomagolópapír kissé átlóg a farostlemez ezüst felére is, hogy az oldalak takarásban legyenek. 
A ragasztásukhoz csak stiftet vagy sprayt ajánlok, mert különben felpúposodhat  a papír (ezt tapasztalatból mondom).
Miután bevontuk a lapot, a következőkre lesz szükségünk:
1. tükör (nálunk erre azért volt szükség, mert a fürdőszobai tükrünk túlságosan alacsonyan van Ő nagyságához képest, ezért borotválkozáshoz kellett neki egy a fejmagasságával megegyező szintre)
2. 4db ruhacsipesz
3. csomagolópapír 
A csipeszt körberajzoltam a csomagolópapíron….
… majd kivágtam őket…
…végül ráragasztottam a papírokat a csipeszekre.
Tanácsos dekupázsragasztóval átkenni őket, hogy tartósabbak legyenek.
Ahová a tükröt szántam, nem ragasztottam csomagolópapírt, mert a tükörragasztó jobban tapad a sima felületre. Ezeket a kétoldalú, középen szivacsos ragasztódarabokat még a tükörhöz adták anno, a vásárlása idején.
Kifúrtam a farostlemez sarkait. 
Rögtön a facsavart fúrtam bele, csak semmi cicó az előfúrással 🙂
Végül pedig a szekrényajtóra rögzítettem a csavarokkal.
És most mondhatnám, hogy ezzel kész is vagyunk, de aztán jött egy újabb ihlet, és ez lett belőle:
Hozzávalók:
1. fűrész,
2. kisebb flakon
3. csomagolópapír
Lefűrészeltem a flakont kb. egy vattapamacsnyival kisebb nagyságúra mint egy fülpiszkáló.
Utána az érdes felületet lecsiszoltam.
Kivágtam a csomagolópapírról egy virágot, és ráragasztottam a levágott flakonra.
Majd belehelyeztem a fülpiszkálókat, és felcsippentettem a csipesszel az ajtóra.
Az ajtó látványa egyben 🙂
És végül F.Sz. felső része teljes pompájában. 🙂

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Hát a szervizes napotok után nem csodálom, hogy nem vetted észre :))

  2. azt nem vettem észre, hogy az üveg mintás. biztos megint valami máson járt az eszem, mint amikor kiszúrtam a kávédat :o)

  3. Csak azért nem a mintás papír lett kifelé, mert az üvegajtó önmagában is mintás, ráadásul alatta a csempe is, és az már sok lett volna. Ezért valami semlegeset szerettem volna. Egyébként próbálkoztam sima kékkel, és ezzel a mintással is, de végül az ezüst győzött. Leginkább tükörfóliának örültem volna, de azt nem találtam. A tik-tak-os is jó megoldás 🙂 Éljen az újrahasznosítás :D!

  4. KisCsetresz says:

    Előröl-hátra és vissza megnéztem már vagy háromszor mind a négy bejegyzést a szekrényről. Nekem legjobban a fültisztítók tartója tetszett, és hűtőmágnesek újrahasznosítása :o)(Amúgy nálam egy tik-tak-os dobozba kerültek a hullámcsattok. Az is újrahasznosító ötlet volt.)Egyébként egy darabig azt hittem, hogy a mintás papír lesz kifelé, úgyhogy ha egyszer apró változást szeretnél, szerintem még azt is kipróbálhatod.

  5. Ezt a virágosat a 100Ft-os boltban vettem. Amiből a címkéket készítettem, azt tömbben lehetett az Aldiban venni akciósan (sajnos csak 1hétig volt, de talán lesz még. Sasolom, és akkor szólok neked is). Láttam a Müllerben is, de ott jóval drágábban.

  6. Ez valami szuperjó lett, nagyon tetszik, ha lesz egy saját szekrényünk, okvetlen megcsinálom. De honnan szerzed ezeket a gyönyörű papírokat?

  7. Nagyon ügyes! A Q-Tip tarto aranyos és a színek nagyon szépek!

  8. Köszi, mindent megteszünk, hogy a lelki egyensúlyát visszaállítsuk :))

  9. Ami says:

    Wow, jól néz ki! Nem csodálom, hogy gyógyul! 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!